Kepéné Bihar Mária - Lendvai Kepe Zoltán - Tivadar Éva: Hetés népi táplálkozása - Hogy ne menjen feledésbe 3. (Lendva, 2015)
Az ételkészítés alapanyagai és a vidék jellegzetes ételei
18 AZ ÉTELKÉSZÍTÉS ALAPANYAGAI ÉS A VIDÉK JELLEGZETES ÉTELEI Mivel a köles bőtermőbb volt, többet vetettek belőle és többet is használták, mint a hajdinát. Az emberi fogyasztásra szánt köles magjait szellős helyen, például a padláson tartották vászonzacskókba téve. Mivel mind a kölest, mind a hajdinát leginkább frissen, a használat előtt hántolták, a hántolás előtt a kemence tetején még egyszer jól megszárogatták. A szlovéniai magyarság tárgyi néprajzának értékes emlékei a köles és a hajdina hántolására szolgáló kézimalmok, a kásatörő mozsarak és a lábbal működtethető lépőkölyük, vagyis hetési tájszólásban az úgynevezett lükü-k. Ezekkel az értékes háztartási eszközökkel nem minden család rendelkezett, így akiknek volt, oda több család járt hántolni. A népi táplálkozásban a kölest kásafélék készítésére használták. Évszázadokon át népszerű étele volt a magyar konyhának például a ludas köleskása és a juhhúsos kása. Vidékünkön a kölesből szívesen készítettek tejes vacsoraételeket, ilyen alapvető étel volt a tejeskása, a tejes köleskásaleves vagy a tepsiben készített sültkása. Ez egy igen népszerű és egyszerűen elkészíthető étel volt. A tejet kicsit megcukrozták, megsózták, beleöntötték a megmosott köleskását, majd a tepsiben szép pirosra, ropogósra sütötték. A köles a tejben megdagadt és egy máléállagú, szeletelhető étel lett belőle. Legtöbbször csak így kitették az asztalra a nagy tepsiben, mindenki abból vett magának vagy kikanalazták. A kölest fogyasztották ebédre is, ekkor megdinsztelték és vöröshagymás zsírral leöntötték, hogy még ízesebb és laktatóbb legyen. A szlovén hatásra elterjedt ételekben is szívesen használt alapanyag volt, így kölesből készült a krápca nevű túrós lepény is, de ezzel dúsították a savanyúrépa-főzeléket, a bujtarépát is. A hántolatlan köles kiváló baromfitakarmánynak számított. A baromfik gyors felhizlalására és húsuk feljavítására egykoron a tikászok, azaz baromfikereskedők alkalmazták nagy sikerrel. A köles lemagozott szárából pedig szívesen készítettek söprűt is. A közönséges hajdina a keserűfűfélék családjába tartozik. Népi elnevezései között ismeretes még a hadinya, a pohánka, a tatárka, a tatárbúza, a kruppa és a haricska is. Ázsia középső, mérsékelt égövi részén honos. Német elnevezése, a Heidekorn nagyon beszédes, hiszen pogány gabonát jelent. A hajdinát egykoron a Muravidéken, hasonlóan, mint a kölest, másodvetésben a búza, a rozs, esetleg a zab után vetették. Általában a rozs volt a legmegfelelőbb előveteménye, ugyanis a rozst legtöbbször Péter-Pál napja után már learatták. A hajdinát hagyományos módon, kézzel vetették és sarlóval vagy csapós kaszával aratták, valamint kézzel csépelték ki. Termesztése és fogyasztása a Kárpát-medencében mára szinte teljesen visszaesett, mert alacsony a terméshozama és nehezen hántolható. A Hetés népi táplálkozására vonatkozó visszaemlékezésekből is kiderül, hogy a hajdinából nem termesztettek annyit, mint a kölesből, mivel kényesebb, fagyérzékenyebb növény volt. Drágább, Hetes népi táplálkozása
