Bobovec Szabó Petra - Horváth Károly (szerk.): Sali elégiák. Bencsecz Ábrahám János feljegyzései 1930 - 1932 (Lendva, 2018)

Ifj. Horváth Károly: Történetbe fűzött sorok, dallamokba szedett értékek - A kéziratban fellelhető dalszövegekről

szerzőjük van. Már az 1800-as évektől kezdve írtak és kottáztak le ilyen dallamokat, amiket nótáknak, műdaloknak nevezünk. Híres nótaszerzőink dallamai pillanatok alatt bejárták a Kárpát-medence településeit, hiszen a kávéházaknak, szórakozóhelyeknek állandó repertoárjaik voltak. Ezeket nemcsak a kották, és azok sokszorosítása tette népszerűvé, de a rádió megjelenésével a falusi közösségek is egyre gyakrabban hallgatták őket, nem beszélve, a később ezt csak megerősítő, látványban is nagyobb hatást nyújtó, televízió megjelenéséről. Lássunk néhány példát!

Ki ne ismerné és tudná elénekelni az:

„Akácos út kezdetű dalt... ” (A 19. sz. dalból)

Gondolom, sokan ismerik akárcsak a:

„Befogom a lovam, befogom a lovam... ” (A 44. sz. dalból) „Édesanyám nem bírok elaludni... ” (A 46. sz. dalból) „Egy anyának kilenc lánya nem bírja számlálni... ” (A 78. sz. dalból)

„Daru madár útnak indul... ” (A 100. sz. dalból)

„Itt a tavasz kinyílott már... ” (A 102. sz. dalból)

Igen, valóban közismert dallamokról van szó,jobban ismerik őket az emberek, mint az imént felsorakoztatott katona, szerelmes, vagy betyárdalokat, de csak addig, amíg egy közösség élteti őket. De mi történik akkor, ha ez a közösség kezd elfogyni, és az újak, akik már nem ismerik annyira az elődök dallamait, nem fogják, mert nem is tudják énekelni őket? Ez a mai Magyarországon is bármikor megtörténhet, és meg is történik, főleg akkor, ha ez a közösség elveszíti anyanyelvét, és azt a közeget, amelyben ezek a dallamok egykoron a továbbélés lehetőségét jelentették. Aztán szépen lassan elhal.

64

Že od leta 1800 so pisali in zapisovali melodije, ki jih imenujemo popevke oziroma umetne pesmi. Melodije naših znanih avtorjev popevk so v trenutkih prepotovale naselja Karpatskega bazena, saj so bile stalni repertoar kavarn in zabavišč. Popularne niso postale le zaradi notnih zapisov in njihove reprodukcije, temveč tudi zaradi pojava radia v vaških skupnostih, v katerih so jih tako vedno pogosteje poslušali, da ne omenimo niti televizije, ki je ta pojav s svojo vizualnostjo kasneje le še stopnjevala.

Poglejmo nekaj primerov.

Le kdo ne pozna pesmi (ali je zna zapeti), ki se prične z: »Akacijeva pot...« (Iz 19. pesmi)

Enako velja za naslednje pesmi, ki se pričnejo ...

»Zaprege! bom svojega konja, zaprege! bom svojega konja...« (Iz 44. pesmi)

»Mati, ne morem zaspati...« (Iz 46. pesmi)

»Ena mati, devet hčera, niti prešteti jih ne zna...«(Iz 78. pesmi) »Žerjav leti na pot...« (Iz 100. pesmi)

»Pomlad je tu, že cveti akacija...« (Iz 102. pesmi)

Resnično gre za dobro znane melodije, ki jih ljudje prepoznajo bolje kot prej naštete vojaške, ljubezenske ali bečarske pesmi, a vse to do takrat, dokler jih skupnost ohranja. A kaj se zgodi potem, ko prične skupnost enkrat usihati in mladi, ki melodij prednikov ne poznajo tako dobro, ne prepevajo več? To se dandanes lahko pripeti kjer koli na Madžarskem in se tudi bo, še posebej v primeru, da skupnost izgubi svoj materni jezik in okoliš, v katerem so te melodije nekdaj pomenile možnost preživetja. Takrat bodo lepo počasi izzvenele.