Bence Utrosa Gabriella: Egy kis makk története és más mesék (Lendva, 2003)
Irány az óvoda
- Ugye, Ádám? - kérdezte csodálkozó kisfiától. Ádám nem tudta levenni tekintetét az új kislányról, aki csinos ruhácskát viselt, szőke, göndör fürtjeit pedig számtalan színes csat díszítette. Csak nagy, kék szeme volt szomorú, mintha azonnal sírásra akarna fakadni.- No, no, Kitti, ne szomorkodj - próbálta megvigasztalni apukája -, hiszen látod, milyen szép új óvodába fogsz járni, ne sírjál, nem kell félned, majd ez a nagylegény megvéd téged. O már régóta idejár, és mindenkit ismer, ugye öcskös? Hát téged meg hogy hívnak1?- - kérdezte, és rákacsintott Adámra, aki halkan, szinte suttogva mondta a nevét.- Ádám? Szóval, Adámka. No, Ádám, ugye vigyázol majd Kittire, és nem engeded, hogy bármi baja is essék? Ugye számíthatok rád? - folytatta Kitti apukája és mosolyogva újra csak rákacsintott. Ádám hirtelen megfeledkezett minden bajáról. Egyszerre bátornak és fontosnak érezte magát. Hogy sírjon, az eszébe sem jutott.- Gyere, Kitti, majd én mindent megmutatok neked, ne félj, senki sem mer bántani. Meglátod, milyen szép óvodánk van... - biztatta a szomorú tekintetű kislányt. Kitti Ádámra tekintett és kissé elmosolyodott, már nem volt szomorú. Mindkét apuka megkönnyebbült, mintha hallani lehetett volna a szívükről leguruló súlyos kövek huppanásának a zaját: minden jó, ha a vége jó. Ádám annak örült, hogy ilyen különös szerepet kapott, hogy ő lehet a kis Kitti védelmezője, amitől roppant fontosnak érezte magát, és a kislány is igencsak megtetszett neki, Kitti pedig annak, hogy ilyen gyorsan egy új barátra lelt, aki megvédelmezi őt, így hát nem kell félnie az új környezetben. Ezek után mindketten nevetve szaladtak be az óvodába, a két apuka pedig nyugodtan mehetett dolgára... 28
