Bence Utrosa Gabriella: Egy kis makk története és más mesék (Lendva, 2003)

Filip és a rakoncátlan bringa

- Nekem1?- De hiszen te csak selyemre festesz, anya.- Igen, de ez egy kive'teles alkalom volt. Ezt a kisfiamnak készítettem, te kis buksi, tetszik?

A rajz Filipet ábrázolta, ahogy boldogan száguld az új bringájával.

Ekkor már apa is közelebb lépett. Filip csak most vette észre, hogy olyan a keze, akár egy szerelőé, olyan fekete, zsíros, egyszóval piszkos. Egy zsebkendővel ugyan megpróbálta eltávolítani a fekete foltokat, de hiába dörzsölgette kitartóan, nem sok eredménnyel járt. Apa is mosolygott. Ez jóleső érzés volt, mert néha úgy tűnt, hogy apát mintha valami gonosz manók megfosztották volna a mosolyától és mintha ellopták volna a jókedvét. De ez csak látszólag volt így, és talán az is hozzájárult az ilyen benyomáshoz, hogy apa általában feketében járt. Ez volt a kedvenc színe, és talán ő úgy gondolta vagy érezte, hogy az ilyen komor színhez nem illik a nevetés és a jókedv. Persze, Filippel sohasem volt mogorva.

Most pedig kimondottan jókedvűnek tűnt.- Kisfiam, megcsináltam a bringádat, nem fog többé kattogni, jól be kellett olajozni és megigazítani a láncot. Most lettem vele kész, ezentúl már nem hangoskodik és rakoncátlankodik, meglátod. Nem szeretnéd kipróbálni?- És nem is fog többé ledobni? - kérdezte egy kis gyanakvással a hangjában Filip.- Ledobni? Hát, majd megszelídítjük, meglásd. Aztán majd te leszel a legügyesebb bringás a környéken - válaszolt erre apa.- És nem is fog kicsúfolni? - kérdezte még mindig hitetlenkedve Filip. Úgy látszik, apának mégsem sikerült még teljesen meggyőznie őt.- Kicsúfolni? Hát azt meg hogy gondolod?- Hát, hogy katt-katt-katt, ledoblak!- O, hát csak a lánc kattogott, annak volt olyan rémes hangja, de hisz már mondtam,

21