Bence Utrosa Gabriella: Egy kis makk története és más mesék (Lendva, 2003)
Durcimurci
Szomjas is volt, várta a megszokott finom limonádét, de anya, úgy látszik, megfeledkezett róla. No és a palacsinta, puding vagy egy kis fagyit Kérdezte volna Ádám, ha éppen nem durci, de hát mit lehet tenni, amikor éppen az volt, és jaj, jaj! Visszasomfordált a kuckójába, anya pedig csendben elpakolt. Később a számítógéphez ült, dolgozott valamit. No, ennek már a fele sem tréfa, gondolta Ádám. Anya is durci? Hát akkor most mi lesz? Ki készíti el az esti kakaóját, a fürdővizét, ki mond majd esti mesét? Hirtelen keserves sírásra fakadt. Anya pillanatokon belül ott termett nála.- No, no, nem kell sírni, ne sírjál, hát miért sírsz1?- - vigasztalta, és gyengéden átölelte.- Nem vagyok rossz, nem vagyok rossz, nem vagyok durci - szipogott Ádám.- Jól van, minden rendben van, persze, hogy nem vagy rossz, de azért egy kicsit durci voltál, ugye1? - mosolygott rá most már anya, és megsimogatta a buksiját.- Én is megpróbáltam az lenni - mondta anya szelíden -, de már úgysem bírtam volna sokáig. No, akkor hát kössünk békét, jó?- Gyere, készítünk neked egy finom kakaót, akarod? Ádám szipogva bólintott, majd lassan megnyugodott, és továbbra is erősen szorította anya kezét.- Nem vagy többé mérges rám? - kérdezte reménykedve.- Igazándiból nem is voltam, csak azt szerettem volna, hogy lásd, milyen elszomorító, amikor ilyen duzzogósan durcis vagy. Nem szabad mindig minden csekélységért megharagudni. Ugye, többé nem teszed ezt? Ádi erre csak lassan jelezte a fejével, hogy nem, de nem szólt semmit.- Ha akarod, elmeséled mi volt az oviban, de ha nem, akkor nem kell. Holnapra majd elfelejted, ha valami olyan történt, ami talán egy kissé elszomorított, ugye? 16