Szúnyogh Sándor: Visszajövök (Lendva, 2008)

Nem történt semi: fáklyavivők voltunk…

sok ugyanúgy izgatták, mint a „verses-szöveges-ábrák”, s némely esetben a kettő kombinációját kapjuk, a vizuális és a nyelvi jelek, valamint tartalmi „kiegészítők” ötvözeteként. Aligha kétséges, hogy a művészbarát, Gálics István grafikai opuszai is nagy hatással voltak rá. A Pommes frites stanidiben, a Virágkáka, valamint Mura I és Mura II - ez utóbbiak a Mura folyóra építendő vízlépcsők elleni tiltakozás jelképeivé váltak - nem hiányozhatnak ma már egyetlen konkrét költészeti antológiából sem. Péntek Imre mutatott rá e rövid, a pannon táj költőjének sajátos

ars poeticái elemére, az iróniára: ..... Szúnyogh Sándor

verseit megérinti az a nyelvkritikai szemlélet is, amely a szó és a jelentés összefüggései iránti bizalmatlanság közt keresi a költészet érvényességének a jelentőségét. Tipográfiai játékaival a tartalmi kérdésekre is ad választ”. A nagy tett című versben szándékos leépítés - mai divatos szóval élve destrukció - történik a költői szövegben. A „nagy tett”, illetve annak elmaradása ezáltal válik a megvalósulási szándék sokszoros fonákjává.

A szenvedélyes igazságkeresőknek pedig egyik versében a képmutatás ellenszereként az őszinteséget jelöli meg: „Az igazságkeresés útvesztőin csak az őszinteség győzhet.” (Az igazságért)

Göncz László mutatott rá utolsó verseinek kisebbség-, illetve magyarságélményére. Szúnyogh első kritikusai (Palkó István, Kocsis Gyula „maribori” lektorok) utalásszerű megjegyzést tettek ugyan a költészet általi nyelvőrző/újító szándékra, de a szülőföld-versek és a lokálpatriotizmus mögött nem észlelték a burkoltan megjelenő magyarságtudatot. (Nem is volt ez annyira „népszerű” és kívánatos dolog akkortájt, sőt ma sem.) A Nemzetiségi sors című versben és annak későbbi párjá-