Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)

Nehéz esztendők

rántani a nótáját. Ő viszont nem szeretne ilyen összetűzésekben részt venni, neki más a küldetése.

Amikor a következő faluhoz közeledtünk, egyszer csak három fiatal legény állott elébünk. Mindjárt láttam, hogy részegek. Zajosak voltak, és rám ordítottak, hogy nem láttam-e arra egy lelket kószálni. Amire aztán nagyot kacagtak. Én hirtelen csak annyit tudtam mondani, hogy a völgyifalusi mezőről megyünk haza, és nagyon fáradtak vagyunk. Hagyjanak bennünket békében. „És az kicsoda maga mellett? kérdezte az egyik nagytermetű legény. Erre a feketébe öltözött úr felállt a szekéren, és azt mondta a fiúknak, hogy menjenek tovább az útjukon, és ne háborgassák a becsületes emberek nyugalmát. Több se kellett azoknak. Azonnal a szekér másik oldalára rohantak, oda, ahol a pap akkor már állt, és kiabálni kezdtek feléje becstelen szavakat. 0 még akkor is nyugodtan szólt hozzájuk, és figyelmeztette őket, hogy nagyon megbánják, ha nem hagynak fel ezzel a hóbortos viselkedéssel. A tudtukra adta, hogy ő az, akit keresnek, és mivel látták őt, hát térjenek nyugovóra. A fiúk egyike a szekér mellé ugrott, amire a tehenek megriadtak, és szaladni kezdtek. Az úr leugrott a szekérről, és szépen megragadta az egyik tehén kötelét. A két állat arra megállt. Majd a három legényhez lépett, és rendkívül gyors mozdulatokkal, erős ütésekkel leterítette őket. Az egyik fel próbált még tápászkodni, de őt az út menti árokba lökte. A nyöszörgő legényeket ott hagytuk, mivel különösebb bajuk nem eshetett. A pap visszaült mellém a szekérre. Egészen a városi alsó temetőig egy szót sem szólt hozzám, és én sem tudtam semmit mondani. Amit láttam, annak alapján nem tudom megítélni, hogy a léleknek volt-e olyan nagy ereje, vagy a megboldogult teste is visszajár-e? De amit láttam és átéltem, az örök időkre az emlékezetemben marad.- Vendel bátyám, mikor megy legközelebb a völgyifalusi birtokra, mert szívesen elkísérném magát oda? - kérdezte a hallottak után László.

Még mielőtt az ember bármit mondhatott volna, Mariska rimánkodva fordult urához, hogy ne tegyen már ilyet, hiszen neki családja van. Meg hát nem olyan embernek ismerte meg őt, aki szereti a veszekedést. László megnyugtatta, hogy ő nem azért kíván Vendel bácsihoz csatlakozni, hogy annak az ismeretlen embernek ártson, hanem Isten áldását akarja tőle kérni. Valójában más motoszkált benne, amiről azonban nem kívánt beszélni.

65