Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)

Nehéz esztendők

László szíve összeszorult. Pénz azonban nem volt nála. Azt a néhány érmét, amit a kabátja zsebébe tett, a perselybe dobta. Magához szorította Józsikát, majd a karjába emelte.- Figyeljél rám! Tudod, hogy szegények vagyunk, de én akkor is megígérek neked valamit. Már csak két hét van hátra a szentháromsági búcsúig. Ott mindannyian kaptok tőlünk egy mézeskalácsot. Ott sokkal szebbek lesznek, mint ezek itt - szólt László a fiúhoz.- De a pajtásom, a Peti is most kapott, nem tudna valahogy édesapa ma venni egy kis mézesparipát? Csak nekem, a testvéreimnek meg majd a Szentháromságnál.- Nem lehet fiam, mert nincs egy parányi pénzem sem. A búcsún ti fiúk szép lovat kaptok mézeskalácsból, a kislányoknak meg szív alakú mézeskalácsot veszünk, rendben van?- Rendben van - válaszolta csendesen a fiú.

Hazafelé menet Mariska az édesanyjával beszélgetett. Nem laktak ugyan távol egymástól, de a napi teendők annyira lekötötték, hogy hetente csak egy-két alkalommal találkoztak. László meg- Józsika kezét fogva, a nagyobbik kislányt pedig a másik karján cipelve - Virág Vendel bácsival társalgott. Csak lassan tudtak haladni, ezért a templomból hazafelé tartók közül többen elkerülték vagy elérték őket. Amire apósa házához értek, már nagy csoport ember volt együtt. Vendel bácsi eltartotta beszéddel mindanynyiukat, ugyanis a kis emberke nagyon szeretett beszélni. Becsületes, szorgalmas volt, azonban a mondókáiban „lódítani” is szokott. Egyszer azt mondta, hogy a tehenek legeltetése közben a bicskájával olyan pálcát faragott, amely egyszer csak kígyóvá változott. A gyerekek izgalommal hallgatták a hatvanadik életévén már jóval túl járó embert, a felnőttek meg jókat kacagtak ilyenkor.- Tudjátok, mi történt velem most már néhányszor a kanizsai úton? Az ember el se hinné, ha nem élné azt meg a saját bőrén! - kezdte ismét mondókáját Vendel bácsi. Egy fővégi suhanc legény gúnyolódva megkérdezte:- Bizonyára szarva nőtt a disznónak, vagy talán a tyúkok kukorékoltak?!- Ne viccelődjél velem, te gyerek. A leányom is velem volt a múltkor, ott ült mellettem a szekéren, tőle is megkérdezheted - mutatott rá a mellette gyalogoló leányra. A kamaszkorú leány csak a vállát rázta, nem felelt.

61