Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)

Nehéz esztendők

idő után az államvasutakhoz került Füzesabonyba, rakodómunkásnak.- A mi törzsőrmesterünknek meg jól megy ám a sora, vendéglője van neki Pesten. Nem is akármilyen! Étterem és kávéház van benne. Jártam ott kétszer is, mindig zsúfolásig tele volt vendéggel.- Üdvözlöm Jánost. Ha találkozol vele, add át neki, kérlek. Én már bizonyára ebben az életben nem fogok vele találkozni. Nagyon kedveltem azt a fiút. Értelmes, jól nevelt fiatalember volt ő már akkor is. De mesélj most már magadról, a családról. Hogy, s miként vagytok? - érdeklődött László.- Van egy fiam, őt is Andrásnak hívják. Most múlt nyolc éves. A feleségem sajnos sokat betegeskedik. Nem is próbáltam rábírni, hogy eljöjjön velem. Én is csak nehezen szántam el magamat erre az útra. Édesanyámat azonban meg kellett látogatnom, hiszen ez a szegény asszony már el sem hitte, hogy még élek - mondta András, és közben magához szorította a folyton zokogó édesanyát. Egy nagyot sóhajtott, majd folytatta:- Nem tudom elhinni, hogy ez itt most nem Magyarország! Nem tudom megérteni, hogy ti egy idegen államban kényszerültök élni. Én ezt nem tudnám elviselni, azt te jól tudod. Édesanyámat is el fogom innen vinni! Nem tűrhetem, hogy idegenek koldusaként élje le idős éveit. Csak még nincs őt hol elhelyeznem, de amint elkészítek egy kis helyiséget a számára, meg nagybátyám részére is, azonnal értük jövök. Hogy tűrheted te ezt a megalázást, hiszen mi nem ezért harcoltunk ott Galíciában, meg a jó isten tudja, hol?! - jegyezte meg erélyes hangon András.

László ismerte indulatait, ezért hagyta, hogy a reá jellemző módon kifejezze fájdalmát. Annak idején számtalanszor végighallgatta barátja monológját. Valójában ő is ugyanazt érezte, főleg most, amikor az egykori bajtársat viszontlátta.- Igazad van, kedves barátom, teljes mértékben igazad van. Ha nem bíznék a változásban, jómagam sem maradnék meg itt. Azonban most már hova is mehetnék az öt gyermekünkkel? - jegyezte meg csendben László.- A családhoz viszont gratulálok. A te csendességedből és szerénységedből sose néztem volna ki ilyen termékenységet. És a feleséged is nagyon szép, és úgy mondják, hogy szorgalmas is. Nem hiába mondják, hogy csendes víz partot mos - váltott nyugodtabb hangnemre András.

54