Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)

Az elveszett haza

csak benne érlelődött távoli harcmezők harci zajának árnyékában, a sok-sok álmatlan galíciai éjszaka során, és a katonadalok éneklése közben. Még mindig érzett valami melegséget, vonzódást Kati iránt a szíve mélyén, amit ugyan már nem tekintett szerelemnek, de ez a furcsa érzés nem hagyta nyugton. Folyton kereste Kati tekintetét, mintha választ várt volna valamire a sötét szemű menyecskétől. Erre sokáig nem adódott lehetőség.

Már éjfélre járt az idő, amikor Kati elhaladt mellette, és akaratlanul megérintette a bal vállát. A fiatalasszony kilépett a szobából, és elhagyta a házat. László nem tudta, mitévő legyen, azonban érezte, hogy most neki is ki kell mennie. Éppen kilépett a pitvarba, amikor Kati a pajta irányából a ház felé közeledett. Egy pillanatra megálltak egymással szemben. Szólni egyikük sem tudott. Majd László törte meg a csendet:- Nagy már a fiatok, bizonyára nagyon szereted őt?- Igen. Nem tudtam, hogy mit jelent egy gyereket szeretni, amíg meg nem született a kisfiam. Mert más ám az, amikor a saját gyermekedet tudod magadhoz ölelni - válaszolta a fiatalasszony.- Én akkor is tudom szeretni a gyerekeket, ha máséról van szó - fűzte hozzá kínosan László.- Te nem nősülsz még meg? - kérdezte némi huncutsággal Kati.- Fiatal vagyok én még ahhoz. Azt hallottam, hogy a férfiember ráér harminc éves korában házasodni. Hol vagyok én még attól! Meghát kit is tudnék elvenni feleségül? Nincsen nekem menyaszszonyom - szólt szomorúan a fiú.- Igen, igen. Könnyen beszél az, akiről minden falusi asszony azt mondja, hogy milyen jóképű. Csak megjátszod a magányosságodat! Közben azt sem tudod, kinek udvaroljál.

Furcsán hangzottak ezek a szavak. László nem úgy ismerte Katit, hogy ilyen véleményt várt volna tőle. Némi bizonytalanság támadt benne, ugyanakkor mégis kellemesnek tűnt a számára, hogy őt csinosnak nevezi.- Tényleg nincsen senkim se, hiszen alig néhány hete jöttem haza a háborúból. Nagyon megviseltek engem az elmúlt évek. És az is, ami miránk most itthon vár - fordította komolyra a szót László.

Kati számára ugyancsak elgondolkodtatóak lehettek a fiú szavai, mert teljesen más hangnemben folytatta: - O, te szegény fiú, tudom, hogy sokat szenvedtél. Majd csak megsegít az Isten.

34