Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)

Az elveszett haza

nem is tudom, ha eljutnánk-e Alsólendvára? Főleg ha a szerbek ott lábatlankodnak a környéken - biztatta András a pajtását, majd mosolyogva folytatta: - Bizonyára valamelyik leányzó jutott az eszedbe. Hidd el, hogy a hevesi falvakban is vannak szép lányok, talán még „hevesebbek”, mint a zalaiak.

László nem válaszolt, csak a fejét tekerte. Erre a legényre nehéz volt befolyást gyakorolni. Most is, mint ahogy általában, a saját eszére és a lelkiismeretére hallgatott.

— Én viszont ha tehetném, szívesen csatlakoznék - szólalt meg bizonytalanul Szabó Pista.

A volt törzsőrmester először csak a vállát vonogatta, majd hangsúlyozta, hogy ha már egyszer így alakult a helyzet, hogy ők négyen itt összetalálkoztak, és mivel kedves barátja, László nem kíván élni a lehetőséggel, hát próbáljon István szerencsét. Meg is állapodtak, hogy János megpróbálja úgy rendezni a dolgokat, hogy már akár másnap elindulhasson a két zalai fiú Heves megyébe.

Körülményesen ugyan, de mégis minden a tervek szerint történt. Egy hét sem telt bele, és már mindketten ásták a valamennyire még fagyos hevesi földet a Mátra tövében.

20