Bence Lajos: Vallani (Lendva, 2011)
- tragikusan fogva fel nemét nyakamba zokogva a létezés összes kínját/örömét, könnyekkel küszködve én is, rádöbbenve meggondolatlan cselekedetem súlyára, immár a hétköznapi megközelítésbe helyezve az intézményesülő kapcsolat eme nagyon is közönséges voltát, mely egy új élettel látszott legitimálódni. A döbbenet súlyával ható felismerésből, később anyósom próbált lefaragni néminemű, paraszt-dekameronos-kispolgári beütéssel, nekem esett, mint ismételten fő ludasnak- miért tátottád el a szádat?! - csattogtatva fogsorát, a fogamzást kísérő, élvezeti aktusra célozva, miért mosolyogtál, miért nem tartottad csukva a szád, pofád?! - ismételte még párszor, utalva a „leányokkal megvert” ház átkára, egyúttal kijelölve a helyem (tartsd a pofád!) a családi 67
