Göncz László: Kálvária - Pannonia könyvek (Pécs, 2011)
be öltöztetett, a mennyország kapujával egyenlő számára. A Szent Katalin templom barokk stílusú tornya is pontosan kirajzolódott a várdomb előtt. A Skáfár ház padlásának sötét légkörében milliószor varázsolt maga elé hasonló látványt, de ennyire szépnek még a képzeletében sem tűnt fel a szülőváros látképe. Három kilométer választotta el Pétert a szülőházától, de a szemei már a várkastélyhoz vezető lépcsőket keresték, amelyeken maga elé képzelte Bertát. A lépcsőket még a főutcáról sem lehet észrevenni, hogy lehetne néhány kilométer távlatából. A szerelem mámora azonban olyan érzelmi jelenség, amihez nehéz bármilyen természeti vagy természetfeletti erőt hasonlítani. Túlszárnyal az félelmet, szorongást és minden parancsolatot, ha a maga teljességében megnyilvánul. A racionalitás, bármennyire szorongatott és tragikus is számára a helyzet, ilyenkor a háttérbe szorul. Péterbe viasztért a leány iránt táplált érzelem heves szerelmi megnyilvánulása. Hiába hallotta többször, hogy erről a vidékről is elhurcolták a zsidókat, most elképzelte, hogy az mégsem következett be. Arra a szörnyű lehetőségre egyszerűen nem akart gondolni! A kimerült teste az érzelmi hevület hatására felülmúlta önmagát, és a legény futni kezdett hazafelé. Az egyébként nyugodt természetű fiatalemberben annyira elhalványult a valóságérzet, hogy néhány percre ösztönösen képes volt minden tragikus élmény iránt közömbösséget tanúsítani. Alig vette észre, hogy szemben az úton valaki közeledik feléje. Amikor rádöbbent, hogy az illető mindössze kétszáz lépésnyire lehet tőle, a lángoló érzelmek megdermedtek benne. Nagyon megijedt. Nem tudta, hogy mihez kezdjen. Azt sem tudhatta, hogy a hozzá közeledő személy észrevette-e őt? Tanácstalanul, nem kis félelemmel küszködve, leült a patakpartra. Abban reménykedett, hogy nem csendőr vagy más hatósági ember közeledik feléje. A Lendvavidéktől akkor még távol volt a front. Arra is kevés példa akadt, hogy katona vagy csendőr, ha csak nem kerül olyan helyzetben, mint ő, egymagában járna a szabadban. Még világos volt, azonban a lenyugvó napnak már csak egy kis karéját lehetett látni a horizont peremén. Az ismeretlen kerékpárral érkezett és gyorsan közlekedett. Néhány másodperc után már na95