Göncz László: Kálvária - Pannonia könyvek (Pécs, 2011)
Ernő mondott még valamit, azonban Péter arra már nem tudott összpontosítani. Tudta, hogy erre a rettenetes eseményre sor kerül, hiszen az elmúlt években számos jel arra utalt. A pécsi kiképzés során is, főképpen különböző beszélgetések alkalmából sok szó esett erről. Skáfáréknál is többször hallotta, hogy beszéltek a zsidó polgárok elhurcolásáról. Ennek ellenére Berta miatt mégsem akarta elhinni azt. Arra nem is akart gondolni. Reménykedett abban, hogy előbb hazaérkezik, mint az bekövetkezhet, és Bertát magával viszi valahová az ismeretlenbe. Még néhány szót váltottak, majd Péter ismételten megköszönte Ernőnek a kedves fogadtatást. Elbúcsúzott egymástól a két fiatalember, akik két nap alatt megbarátkoztak egymással. Péter folytatta útját déli irányában, Domonkosfa felé. A települést az egykori trianoni határ mentén közlekedve kerülte meg. Már több mint három éve nem volt ott országhatár, néhány határkő mégis a földben maradt. Volt olyan szakasz is, amelyet teljesen benőtte a bozót. Szomoróchoz egészen közel vette az irányt, az utolsó ház udvarára tisztán belátott. Visszaemlékezett édesapja felidézett történeteire, mert sokszor dühöngve mesélte, hogy Szomorócot és a Zala megyéhez tartozó Jósecet még a trianoni békediktátum után is, egészen 1921-ig megszállva tartották a délszláv katonai alakulatok. Pedig az említett falvak a megállapított demarkációs vonalon kívülre estek. A falu népe Szomorócon fellázadt a betolakodók ellen. Azonban csak később, nemzetközi nyomás következtében hagyták el a jugoszlávok végérvényesen a települést. Nyugati irányban gyönyörű táj tárult Péter elé. Néhány percre meg is állt, és megpihentette a tekintetét a Domonkosfa feletti dombokon látható két templomon. A közelebbi nagynak tűnt számára. Nem tudta megállapítani, hogy milyen felekezet birtokolja, mert ahhoz túlságosan messzire volt. Tudta, hogy ezen a vidéken az evangélikusok vannak túlsúlyban. A másik épület, a távolabbi dombon látható, kisebbnek tűnt, és feltételezése szerint azt jóval korábban építhették. A tágabb környéken nem látott senkit, ami jóleső érzés volt a számára. Más helyzetben szívesen kapott volna választ valakitől a templomokról felvetődő kérdéseire, ezúttal azonban ahhoz ke85