Göncz László: Kálvária - Pannonia könyvek (Pécs, 2011)

mivel ezt így írta elő a rendelet. Az egyik, Kuprivecz János, a család barátja volt. Amikor megtudta, hogy civilként mennie kell az összegyűjtést végző csendőrcsoportokkal, kérte, hogy a Klein családot kapja. Megengedték neki, és ennek volt köszönhető, hogy a csendőrök a családtagokkal szemben az átlagosnál kevesebb durvaságot tanúsítottak. Az is neki volt köszönhető, hogy a távozás előtt, amire esetükben kivételesen csak délután került sor, a megengedetténél több holmit vihettek magukkal.

Talán délután öt óra lehetett, amikor a Klein családot átkísérték a helyi zsinagógába, a gyülekezőhelyre. Amikor kiléptek az utca ajtaján, farkaskutyájuk nagy ugatásba kezdett. Velük akart tartani, de a csendőrök megpróbálták elkergetni. Az eb nem tágított, és minden áron Berta mellé kívánt simulni. A leány letérdelt a földre, és átölelte a hű állatot, majd néhány másodpercig hangosan zokogott. A kutya érezte, hogy valami rendkívüli történik, mert a csendőrök állandó hangoskodása ellenére egészen a gyűjtőhelyig elkísérte őket.

A zsinagóga épülete nem mondható nagynak, hiszen 80 férfi és 60 női ülőhellyel rendelkezett. Az odaérkezetteknek minden értékes tárgyat, pénzt le kellett adni a csendőröknek. Berta is ott kényszerült megválni szép aranyfülbevalójától, amit még a zalaegerszegi nagynénétől kapott tizenötödik születésnapjára. A zsinagógában egy éjszakát töltött az oda összeterelt, körülbelül 60 zsidó családból származó mintegy 150 személy. A fiatalok külön csoportban voltak. Ők egész éjjel beszélgettek.- Meglátjátok, hogy csak néhány hétre szállítanak el bennünket, aztán hazajöhetünk - jegyezte meg Blau József, aki nagyon optimista természetű volt. A szörnyű hírek ellenére is a legtöbben reménykedtek abban, hogy csak ideiglenes munkára szállítják el őket. Az is lehetséges, hogy többen így próbálták nyugtatni a kétségbeesetteket. Néhányan ugyanis sokkos állapotba estek, vagy zokogtak, vagy némán bámultak maguk elé. A tényleges úti célra bizonyára nem mert gondolni senki. Volt közöttük olyan is, aki látszólag könnyedén fogadta az egészet. Berta nem értette, hogyan tudtak még azokban a tragikus percekben is egyesek nevetni. Pedig bizonyára azoknak volt könnyebb, ámbár nem mindig voltak azok a mosolyok hitelesek.

58