Göncz László: Kálvária - Pannonia könyvek (Pécs, 2011)

re kell mennie. Nagyon fájt a feje, nem volt képes összpontosítani. A kisváros egyik utcáját nem ismerte fel. Nem tudta eldönteni, hogy merre menjen, hol van az otthona. Csak amikor egy kedves idős emberrel találkozott, aki pontosan felvilágosította, akkor vált számára egyértelművé, hogy melyik irányba menjen. Az embertől Péter iránt is érdeklődött, aki a legényről nem tudott semmit mondani. Azt azonban megemlítette, hogy a jugoszlávok a magyar családok közül sokat elhurcoltak.

Amikor Berta a családi ház udvarára lépett, űjabb meglepetéssel szembesült. A tekintélyes zsidó família rendezett udvara már nem létezett. A bútorok, a ruházat, a háztartási kellékek és más jellegzetes tárgyak többsége nem volt sehol. A néhol felelhető bútordarabok használhatatlanul hevertek a földön. Az ajtók is hiányoztak az épületen, az ablaküvegek mindenhol be voltak törve. A helyiségek ridegen tátongtak. Amikor a szomszédok meglátták, hogy valaki jár az udvaron, érdeklődve megkérdezték tőle, hogy ő kicsoda. Berta az utóbbi napok terhe alatt ismét nagyon sovány lett, és a hosszú út pora is megtette a magáét. Nem ismerték meg, és már nem is számítottak arra, hogy hazajön. Az időközben előkerült, a leányt mérhetetlen örömben körültáncoló hűséges kutya, a Farkas volt környezetében az egyeben lény, aki a földi élet kálváriáját megjárt gazdájára ráismert.

223