Zágorec-Csuka Judit: A szlovéniai magyar könyvkiadás-, sajtó- és könyvtártörténet 1945-től 2004-ig (Lendva, 2006)

III. Nemzetiségi könyvtárak Szlovéniában - III. 4. A Maribori Egyetem Magyar Tanszékének könyvállománya

A Maribori Egyetem Magyar Tanszékének könyvállománya termő talajra hullni, mivel nemcsak a magyar tanszék, hanem a többi kisebb állományú tanszék is szeretne saját könyvtárat saját helyiségeiben, a széttagolás pedig csonkítaná a kar könyvtárának univerzális, átfogó voltát. A Maribori Egyetem Pedagógiai Karán, illetőlegjogelődjében, a Pedagógiai Akadémián immár több mint húsz esztendeje van magyar szakos tanárképzés. Még ennél is jóval régibb a múltja Mariborban a magyar lektorátusnak, amelynek működése a 60-as évek második felében indult meg. A magyar nyelvű könyvek, folyóiratok gyűjtését már a lektorok elkezdték, de a tanszéki könyvállomány megalapozása tulajdonképpen a 70-es évek végén, a 80-as évek elején vett nagyobb lendületet. A tanszék könyvállományát a 70-es - 80-as években elsősorban a különféle ajándékok alapozták meg. A könyvek zöme ugyan főként magyarországi könyvkiadóktól, a külföldi magyaroktatásért felelős intézményektől (pl. minisztérium, Nemzetközi Hungarológiai Központ) származott, de fontos szerepet játszott a könyvállomány gyarapításában a Pedagógiai Akadémia testvérintézményétől, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolától származó könyvanyag is, amely többnyire ún. könyvcsere formájában jutott Mariborba (ugyanúgy, ahogy Szombathelyre is szép számú szlovén nyelvű könyv, kiadvány került). Üde színfoltként említhető meg a felsoroltak mellett egy maribori magánajándék is, amikor Zinka Flisar asszony minden ellenszolgáltatás nélkül a tanszéknek adományozott elhunyt újságíró férje magyar nyelvű könyveiből mintegy 200-220 példányt. Tudni kell. hogy az utóbbi 6-8 évben ugyanakkor döntően a magyarországi pályázatokon nyert pénzekből gyarapszik a tanszéki könyvtár, nem kis gondot okozva az oktatóknak a beszerzéssel és a helyszínre juttatással. De a legutolsó két évben a pályázati pénzek is elapadtak, mert Magyarországról - koncertráltan - más, nagyobb határon túli intézmények fokozott támogatására került sor. Annak ellenére, hogy a maribori Magyar Tanszéknek megvan az oktatáshoz szükséges legalapvetőbb könyvanyaga, rendkívül nehézkes, illetőleg több tekintetben is célszerűtlen és kaotikus a tanszéki könyvállomány használata. Ennek az a legfőbb oka, hogy a könyvanyag nincs szakszerűen feldolgozva, rendszerezve, katalogizálva. Ezért ha lépést akar tartani a korral, illetőleg hatékonyabbá kívánja tenni az információszerzést, a magyar tanszék is rákényszerül a változtatásra. A közeljövőben minden valószínűség szerint szüksége lesz a számítógépes feldolgozásra, és nemcsak a könyvek terén, hanem az összes dokumentumtípus tekintetében. 358

Next

/
Thumbnails
Contents