Göncz László: Felszabadulás vagy megszállás? A Mura mente 1941 - 1945 (Lendva, 2006)

III. Néhány terület fontosabb eseményeinek bemutatása - III. 4. A nemzeti-nyelvi ellentétek konkrét példája

(Lendvaerdő), Gomilica (Lendvaszentjózsef) és Nedelica (Zorkóháza) valamint a Turniscéhez tartozó Lipa (Kislippa) és Brezovica (Lendvanyíres) képviselői, az em­léktáblák felállíttatói, valamint az elhunyt katonák hozzátartozói, összesen mintegy 60-70 személy. Az előadó, Fehér József turniščei körjegyző ismertette a Némethy­­féle levél tartalmát és követelésének lényegét, majd javasolta a gyűlésen jelenlevők­nek, hogy mondják ki, hogy az általuk emelt hősi emlékmű nem szolgálhatja a ma­gyar szellem terjesztését, hiszen az nem felel meg a magyar alkotmányjog követelmé­nyeinek. Továbbá javasolta, hogy az emlékművet a templom falából emeljék ki, és azt újra vésetve egy felállítandó országzászlóval együtt helyezzék el. Az ülés jegyzőköny­véből kiderül, hogy az érintett polgárok vita tárgyává tették a hősi emléktábla más helyre való elhelyezését, aminek indoklására több példát említettek. A környékbeli falvak polgárai a leghatározottabban ragaszkodtak ahhoz, hogy az emlékmű az ere­deti helyén maradjon, az ellen azonban - a jegyzőkönyv szerint - nem emeltek kifo­gást, hogy az emléktáblák szlovén felírása magyarra, vagy éppen a szlovén tájszólás nyelvére („vendre”) legyen átvésetve. Azt azonban kijelentették, hogy a felmerülő költségekhez nem járulnak hozzá. Egy politikai jellegű emlékmű, pl. az országzászló felállításával a hatóság részéről, és annak támogatásával egyetértettek, azonban a kettő egybekapcsolásával nem. Az értekezleten jelenlevők meghatalmazták Fehér József körjegyzőt, hogy az emléktáblák átvésetésének, le- és felszerelésének technikai teendőit bonyolítássá le, valamint egyeztessen a „nagylelkű” dr. Némethy Vilmos királyi körjegyző úrral, és szerezze be a szükséges engedélyeket (beleegyezéseket) az egyházi főhatóságtól, a Műemlékek Országos Bizottságától stb. Az ülésen ezt követően az országzászlós emlékmű elkészítésének és felállításának a kérdésére is kitértek, és annak lebonyolítása érdekében egy bizottságot hoztak létre, amelynek elnökévé Bérezés István állami iskolaigazgatót választották. A bizottság tagja­ivá a következő személyek lettek kinevezve: Fehér József községbíró, Ráscsán József és Gornyec József Turnisééről, Stausz János községbíró, Toplak István és Draskovics Jó­zsef Renkócról, Raj József községbíró, Lebár Márton és Zorkó Márton Gomilicáról, valamint Szollár István községbíró, Tkalcsics József és Kiss József tanító Nedelicáról. A bizottság jegyzője és szellemi irányítója Fehér József turniščei jegyző volt (nem azonos a községbíróval). Még az ülésen eldöntötték, hogy a bizottság 1943. június 20-án helyszíni bejárást tart az országzászlós emlékmű felállítási helyének megállapítása céljából.412 412) Szombathelyi Püspöki Levéltár, Acta cancellarie, 2208/944 (1) 232

Next

/
Thumbnails
Contents