Göncz László: Felszabadulás vagy megszállás? A Mura mente 1941 - 1945 (Lendva, 2006)
III. Néhány terület fontosabb eseményeinek bemutatása - III. 3. Vallási élet
III. 3. Vallási élet Grősz József szombathelyi megyéspüspök 1941. évi ötödik körlevelében a visszacsatolt Mura menti területek kérdését is érintette. A körlevélben - egyebek mellett - a következőket írta: „Gyászolt az egyházmegye, amikor a kényszerítő körülmények miatt 1923-ban elszakadtak az egyházmegye szívétől a déli részek. Az apostoli szentszék kegye a lehetőségekhez képest enyhíteni igyekezett fájdalmunkat azzal, hogy csak a joghatóságot engedte át, de e területet nem szakította el soha az egyházmegye testétől. Amilyen nagy volt akkor a gyászunk, épp olyan nagy most az örömünk. Buzgó, vallásos nép, munkás, kötelességtudó és magyar szívű papok, sok papi hivatást nevelő föld tér vissza az egyházmegye kebelébe. Ezért hiszem, hogy gyarapodásunk nemcsak szám- és területbeli lesz. Gyarapodni kívánunk lélekben és hűségben Istennel, az Anyaszentegyházzal és szeretett magyar hazánkkal szemben. Ha visszatérő testvéreink ajkán részben nem is magyar szót hordanak, szívükben és hűségükben magyarok lesznek; mert az a körülmény, hogy más nyelven beszélnek, nem választhat szét olyanokat, akik évszázadok viharain és örömteljes napjain át testvérek voltak. E körlevelemet azzal küldöm meg a hazatérő plébániáknak is, hogy megtettem a szükséges intézkedéseket arra, hogy felettük a joghatóságot a lehetőségekhez képest mielőbb átvehessem.”365 Maglione Alajos bíboros, a Vatikán, azaz XII. Pius pápa államtitkára 1941. május 15-én kelt levele alapján a budapesti apostoli nunciatúra 1941. június 1-jei hatállyal Grősz József szombathelyi megyéspüspököt kinevezte azon, a már korábban is a szombathelyi egyházmegyéhez tartozó plébániák apostoli adminisztrátorává, amelyek a Muravidék Magyarországhoz történő visszacsatolásáig a maribori püspök joghatósága alá tartoztak. A kinevezés hatályát illetően a határozat úgy rendelkezett, hogy az apostoli adminisztratúra addig lesz érvényben, amíg a Szentszék által az említett plébániák kormányzatáról végleges gondoskodás történik. A rendelkezésről Grősz püspök újabb körlevélben értesítette az érintett plébániák lelkipásztorait és híveit, amelyet pünkösdvasárnap minden templomban a szószékről kellett felolvasni.366 365) ZmÚ, 1941. május 9., 1. p. 366) ZmÚ, 1941. május 29., 1. p. 203