Török Károlyné Miszori Marianna (szerk.): Virággal ékes. A népi bútorfestés hagyományai (Zalaegerszeg, 2012)
Az elsajátított technika és a visszatanítás mozzanatai
AZ ELSAJÁTÍTOTT TECHNIKA ÉS A VISSZATANÍTÁS MOZZANATAI A népi bútorfestés visszatanítása nem hasonlítható más kézműves szakmák tanításainak módszeréhez. Egy festett tárgy elkészülte hosszabb időt vesz igénybe, mint akár egy szalmából, vesszőből, csuhából elkészített alkotás, vagy használati tárgy. S hogy a visszatanítás eredményes legyen, nagyon fontos a célt meghatározni, melyhez a legkiválóbb módszer egy saját, már kész alkotás megmutatása a tanítványoknak, melyen keresztül bemutatható az alkotás folyamata. A visszatanítás szereplői maguk a mesterek, vagy a tanítók, és természetesen az érdeklődő tanítványok, leendő bútorfestők. Nagyon fontos, hogy a korosztályoknak megfelelő módszerek legyenek alkalmazva már az első lépéseknél. Más fogja motiválni a kisiskolást és nyilván más célt tűz ki maga elé a felnőtt korú tanítvány. A népi bútorfestés esetében nagyon nagy szerepe van a kreatív gondolkodásnak, a türelemnek, a rajzolás szeretetének. A bútorfestés első mozzanata mindenképpen a rajzolás gyakoroltatásával kell, hogy induljon. Jó módszer erre a tablókon, rajzokon, vagy akár fénymásolatokon bemutatott minták rajzoltatása. így kettős cél teljesül: a motívumvilág ismerete, valamint a vonalak begyakorlása, melyek majd a későbbiekben rákerülnek a fa felületre virágok, életfák, levelek formájában. A következő fázis a kézzelfogható fenyőfából készült, lecsiszolt fakazetta (célszerű egy 15x15 cm-es fakazettát használni első alkotásként) kézbeadása minden tanítványnak. Itt fontos momentum, hogy mindenki számára ismert legyen, hogy a fa ebben az állapotában még nem festhető, hiszen a sima felület érdekében hosszas csiszolás kell, hogy következzék. A csiszolóeszközök, vagyis a smirgli, vagy dörzspapír, megismertetése, és a csiszolás technikájának megmutatása nagyon fontos. Teljesen sima felületnek kell lennie az alapozás megkezdéséhez. A simára csiszolt felület ezek után alapozható. Ehhez szükséges az előzetes festékismertetés, valamint az ecsetekről, ecsethasználatról kell szót ejteni a tanítványoknak. Az alapozást a porfestékhez hozzáadott víz és faragasztó összekeverése, vagyis csomómentes kikeverése után vihetjük fel széles ecsettel a felületre. Fontos, hogy ne a mester keverje egyedül az alapozó festéket, hanem mindenki ismerkedjen meg kézbe véve a festékkeverés érzésével is, odafigyelve a sűrűségre, arányokra. Ezek az általános alapszínek a bútorfestésben a kék, a zöld, a barna, esetleg a fekete, vagy esetleg a turulsárga, mely az okkersárga kicsit sötétebb, markánsabb árnyalata. Az alapozásnál megmutatható, hogy egy magasabb tárgyra (pl. üvegpohárra) helyezve, mennyivel könnyebben festhetők meg a fakazetta élei, szélei. Itt a visszatanításkor fel kell hívni a figyelmet a helyes mennyiségű festék felvitelének eltalálására, valamint az ecsetből a festék felvitele előtt a megfelelő arányú festéktartalomra. A fentiekben említett türelemre itt van szükség először, hiszen a festett felületnek teljesen meg kell száradnia. Ezt az időt célszerű kihasználni a virágmotívumok papíron való gyakoroltatására, rajzoltatására. Természetesen száraz, meleg helyen kell, hogy történjék a bútorfestés, hiszen így a száradási idők is rövidülnek. A lealapozott fa a száradás után azonnal megmutatja az erezetét, hiszen a festék szakszóval élve ’’felhúzza” a fát, tehát következhet a csiszolás újra. Mivel teljesen sima festett felületre van szükség, ez a mozzanat: alapozás, csiszolás, alapozás, akár háromszori alkalommal is kell, hogy megismétlődjék. Talán itt történik meg az első rácsodálkozás a bútorfestéshez szükséges időmennyiséget illetően. Hiszen több óra elteltével is még végeláthatatlan a gyönyörű megvirágozott kész alkotás. A tejesen sima, ám szép alapszínt kapott fakazettára a következő lépésként rákerülhet az előzetesen megtervezett minta. A népi bútorfestés alapja és íratlan szabálya, hogy hű legyen a meglévő, megtanulható motívum-világunkhoz. A festett bútorokon található, vagy akár tehetségesebb alkotó esetében az önállóan megtervezett és rajzolt minta valamifajta rendet kell, hogy mutasson. A mesternek kell, hogy javítsa a megrajzolt motívumokat, illetve esetenként újra rajzoltassa, vagy terveztesse a mintát, hiszen az elkészült alkotás csak így lehet hű az őseink által alkalmazott mintákhoz. A rajzolás természetesen a későbbiekben a nagyon tehetséges tanítványoknál elhagyható lesz, hisz majd már a sok gyakorlás után az ecsettel egyből lehet festeni a mintát. A következő mozzanat a minta alapozása. Elsőként a sárga alapozó festék kikeverését szükséges megtanítani az alapozóhoz hasonló módon. Azért sárga a festék, mert ez feltűnő szín, jól látható lesz az egyszínű minta, és sokkal szebb, domborúbb felületet képez a színek felviteléhez. Az tapasztalható a visszatanításkor, hogy amint a megrajzolt mintát sikerült a sárga alapozó festékkel ecsettel megfesteni, szinte a tanítványok nagy hányada ezt ebben a formában meghagyná, olyan tetszetős ilyenkor a festett bútor, vagy kazetta. A pontos, határozott ecsetkezelésnek itt már fontos szerepe van. 44
