Horváth Ferenc: A lendvai labdarúgás 100 éve - Lendavski zvezki 18. (Lendva, 2004)

A döntőbe jutás

gó mérkőzés előtt a Nafta és a Lakos pionír­jai játszottak egymással: a végeredmény 6:3 lett a Nafta fiataljai javára. A muravidéki rangadón a Nafta 3:1-es sikert aratott, azon a mérkőzésen, amelynek hatalmas presztízsértéke volt, hiszen mind­két együttes nyerni szeretett volna riválisa ellen. Mind a játékosok, mind pedig a rajon­gók körében a mérkőzést megelőzően már találgatások folytak a végeredményt illető­en. Lendván 700 néző előtt a Nafta a Varga, Gerencsér 1., Gerencsér 11., Vajda, Vidak 1., Vi­­dak 11., Pintér, Štefanec II., Šiftar, Terek és Si­­monka kezdőcsapattal nyerte meg a rang­adót. A hazaiak gyorsan megszabadultak a vendégek nyomásától, s a 17. percben Terek tizenegyesből szerzett előnyt, amit öt perc­cel később a Mura behozott. A folytatás első pillanataitól a Nafta iszonyú erővel lendült támadásba, úgy, mint ahogy erre a lendvai pályán régen nem akadt példa, s a törekvés meghozta gyümölcsét: az 57. percben a ven­dégek védői csak szabálytalansággal tudták a tizenhatoson belül megállítani Siftárt, s Te­rek másodszorra is a kapuba talált. A vendé­gek időközben eldurvult játéka sem tudta megállítani a lendvaiakat, s a 83. percben Šif­­tár a mérkőzés legszebb találatával tett pon­tot az i-re. A revans a Murának rövidesen sikerült, hiszen egy barátságos mérkőzésen, egy viszonylag unalmas összecsapáson Tű­re verte a Naftát, de a bajnoki vereség kese­rű ízét ezzel nem tudták enyhíteni. Szintén kiváló játékot mutatott a Nafta hazai pályán a kupamérkőzésen, amikor hosszabbítás után 4:2-re váratlanul legyőzte a maribori Železničart, úgy, hogy az esélyesebbnek vélt csapat már a félidőben 2:0-ra vezetett, de két perccel a mérkőzés vége előtt a fiatal Pin­tér egyenlíteni tudott, a hosszabbításban služili z avtogolom. Za Beljakom je v Lendavi gostovala še ekipa ASC Celovec. V pripravah za to tekmo seje Nafta pomerila z izbranimi igralci iz Lendave in zmagala s 4:2. V obeh ekipah je priložnost za igro dobilo kar nekaj mladeničev, sodil pa je Varga, trener Nafte; le-ta je večkrat sodil v škodo Lendave, zato so igralci obeh moštev predčasno zapustili igrišče. Vesela novica dneva pa je bila, da so se v Lendavi in okolici pričeli ukvarjati tudi s ti. "nogometnim podmladkom". Pred omenjeno tekmo so se namreč med seboj pomerili pionirji Nafte in Lakoša, končni izid srečanja je bil 6:3 za Nafto. Na pomurskem prvenstvu je s 3:1 spet slavila Nafta, in sicer prav na prestižni tekmi, saj sta obe ekipi želeli na vsak način zmagati. Že pred srečanjem so tako igralci kakor na­vijači poskušali uganiti končni izid tekme. Na tej tekmo so za Nafto igrali Varga, Ge­rencsér L, Gerencsér 11., Vajda, Vidak L, Vidak 11., Pintér, Štefanec 11, Šiftar, Terek in Simon­iča. Domačini so se pred 700 gledalci kmalu izvili iz nasprotnikovega pritiska in v 17. minuti, z enajstmetrovko Tereka, prevzeli vodstvo, vendar je Mura že pet minut kas­neje izenačila. V nadaljevanju tekmeje Naf­ta napadala z močjo, kakršne v Lendavi že dolgo niso videli. Napor igralcev se je ob­restoval, saj so gostujoči branilci v 57. minuti le s prekrški uspeli znotraj šestnajstmetrov­­ke zaustaviti napad Šiftarja, Tereku pa je tudi v drugič uspelo zadeti gol. Zagona Len­­davčanov ni mogla zaustaviti niti vse bolj groba igra Sobočanov. V 83. minutije Šiftar z najlepšim zadetkom srečanja postavil piko na i. Kmalu za tem sta se moštvi znova po­merili, in sicer na prijateljski tekmi, kjer se je Mura na nek način celo maščevala: zma­gali so namreč z rezultatom 4:1, vendar je 36

Next

/
Thumbnails
Contents