Horváth Ferenc: A lendvai labdarúgás 100 éve - Lendavski zvezki 18. (Lendva, 2004)

Rövid sporttörténeti áttekintő

Rövid sporttörténeti áttekintő A Lendvai Füzetek e számában Alsólendva egyik „hírességéről", a 100 esztendős jubileumát 2003-ban ünnep­lő szervezett labdarúgásról adtunk számot. Óriási jelentőségű eseménynek tekinthető, hogy a tágabb földrajzi térség első szervezett labdarúgó-egyesülete 1903-ban a városban jött létre. A kiadvány záró részében egy összegzést tárunk az érdeklődő olvasóközönség elé a város 20. századi sporttör­ténetéből is. Az összegzés merész próbálkozásnak számít, hiszen teljességről és teljes mértékű bemutatásáról nem beszélhetünk. Célunk mindenekelőtt az, hogy egy lelkes és fáradhatatlan sportszervező, Horváth Meštrovič Ferenc szorgalmas kutatómunkáját felhasználva ízelítőt nyújtsunk a város és szűkebb környezete múlt századbeli sokszínű, gazdag sporttörténetéből. Lendva város sporttörténetéről lehetetlen néhány szóban értékelést adni, hiszen az sokkal gazdagabb volt, mint azt egy határ menti (peremvidéki) kisvárosról bárki is gondolná. Egy kis jóindulattal nyugodtan nevezhetjük városunkat a Mura mente „sportvárosának". Fontos időszaknak számít a 19. és a 20. század fordulója, mert a későbbi sokszínű és gazdag sportélet csírái akkor fogantak meg. Az 1870-es évektől a korabeli Alsólendva egy jelentős (mintegy 100 települést felkaroló) járás rendkívül dinamikusan fejlődő központja volt, ahol a pezsgő társadalmi élet keretében a sport különböző ágai is meghonosodtak. Akkoriban olyan sportágakat is műveltek a városban, amelyek sajnos később megszűn­tek. Az első világháború, valamint az azt követő társadalmi és politikai változások valamennyire hátráltatták a sport fejlődését is, azonban miután a hétköznapi élet valamennyire visszatért a normális kerékvágásba, a sport­emberek ismét munkához láttak. A két világháború közötti időszakban a sportélet egyik mozgatója a Sokol (Szokol) szervezet volt, amelynek a különböző sportágak létrejötte szempontjából fontos szerep jutott. Emellett számos egyéb egyesület is megalakult, illetve újjáalakult, és különösképpen regionális szinten számított Alsólendva meg­határozó „sporthatalomnak". A sportmozgalom a városban még a második világháború alatt sem szünetelt. A háború után a sport újra fellendült, és a következő évtizedekben számos területen sportolóink kimagasló eredményeket értek el. Több sportág esetében - a városka nagyságához viszonyítva - szinte világméretű, még az itt élők szempontjából is hihetetlenül jelentős eredmények születtek a labdarúgás, a tollaslabda, a cselgáncs, a teke, az asztalitenisz, a salakmotorozás (speedway) stb. terén. Az elmúlt évtizedekben a legtöbb sportág különböző fejlődési szakaszo­kon ment át, így voltak évek vagy évtizedek, amikor regionális, országos vagy nemzetközi mezőnyben egyaránt csúcsteljesítmények születtek. Voltak persze hanyatlások is, amint az az életben egyébként is lenni szokott... Megállapítható (ugyan konkrét adatok hiányában, amit netán a jövőben érdemes lenne feltárni) a gazdag sporttörténetből, hogy a városnak erre a társadalmi tevékenységre a különböző állami és egyéb támogatások mellett bizonyára sok energiát, pénzt és türelmet kellett szentelnie. Ugyanakkor az is igaz, hogy néhány esetben az odafigyelés, a szélesebb társadalmi támogatás hiánya gátolta egy-egy sportkarrier vagy eredményes sportág további fejlődését. Érdekes azt is számon tartani, hogy a 20. század elején a sport betagolódása a történelmi Magyarország dunántúli részeibe történt, majd a délszláv államkörnyezetben a két világháború között rendkívül erős volt a kapcsolat a muraközi horvát térséggel és részben már a kelet-stájer vidékkel is. A II. világháború után erősödtek az ún. köztársaságbeli (szlovéniai) kapcsolatok, majd a hatvanas évelctől fokozatosan ismét megnyílt az addig „vasfüggönnyel" elzárt szomszédos magyarországi terület. Az utóbbiról, főleg a Zala megyével kialakított sportkapcsolatokról külön fejezetben számolhatnánk be, hiszen azok sokszínűsége és tartalma annyira gazdag. Az önállósult Szlovéniában aztán ismét sajátos körülmények között kellett, kell a sportot szervezni. 104

Next

/
Thumbnails
Contents