Bellon Tibor (szerk.): Gyermekkorom faluja. Forgácsok Göncz János hetési képeiből, emlékeiből (Lendva, 2004)
Göncz János megélt és teremtett világa
rácsodálkozásai a mindennapi paraszti létezésre, hanem belső átéléssel hitelesített realitások. Ezt az állítást nemcsak a képek erősítik, de a leírt szöveg is. Baráti biztatásra a munkás kéz az ecset mellett tollal is bizonyította, hogy a képek valóságosan megélt élményekből táplálkoznak. A sokszor átélt élményeket a szövegek megerősítik, hitelesítik. A képekhez fűzött értelmező magyarázatok néprajzi gyűjtésekre emlékeztető részletességgel mutatják be a „történéseket.” Mert ezek a képek nem statikusak, hanem dinamikusak. Nem egyszeriek, hanem az élet egy-egy állandóan ismétlődő szegmensét merevítik ki úgy, hogy állandóságot, ismétlést, az élet teljességét és sokszínű megnyilvánulását adják. Alig hiszi az ember, hogy mennyi mindent lehet elmondani a paraszti élet egy-egy jelenségéről! A képbe sűrűsödik egy-egy téma sok mozzanata, amit talán csak külön tanulmányban tudna elmondani az etnográfus. Éppen ezért egyedülálló értéke ennek a könyvnek a szerző előadásában megjelenő, szerkesztett szöveg, amely még teljesebbé teszi a képek „történéseit”, mutatja meg az események hátterét. Göncz János 1934■ július 12-én született a Hetéshez tartozó Lendvahídvégen. A korai gyermekkor szülőfalujához kötötte, a háború alatt a család a Somogy megyei Enyingre költözött. Ott kezdte meg polgári iskolai tanulmányait. A háború végével visszajöttek a szülőfaluba, a tanulmányait a lendvai algimnáziumban fejezte be. A lendvai gimnáziumban a magyar tagozat 1948-ban indult. Még akkor sem volt jellemző, hogy a faluból sokan mentek volna továbbtanulni. Előtte a faluból mindössze három fiú járt polgáriba, a magyar tagozatra is hárman jelentkeztek. A gimnázium után a szerszámkészítő szakmát tanulta ki. Arra toboroztak fiatalokat, mert addig ilyen mesterség nem volt ezen a tájon. A Mechanikai Vállalatnál helyezkedett el betanított munkásként. Hídvégről naponta kerékpárral járt be dolgozni Lendvára. Akkor ez még különlegességnek számított. 1968-ban a vállalat nehéz helyzetbe került. A frissen nősült fiatalembernek nem tudtak fizetést adni. Abban az időben Jugoszláviából Németországba toboroztak munkásokat. Az üzemből az egész csapat elment. Esslingen lett az otthonuk, ahova fiatal feleségét is magával vitte. Ez a város Stuttgarttól tíz kilométerre van „hazafele." A vállalatnál antennákat, távközlési berendezéseket gyártottak. Szakmájának megfelelő finommechanikai munkát kapott. Hamar felismerték rátermettségét, kézügyességét, ezért a prototípusokat előállító műhelybe helyezték. A jól működő, nemzetközi hírű gyárat egy újvilági szekta tette tönkre. A vezetők beléptek ebbe a szektába, és utána minden pénzüket oda vitték. Gyermekkorában már minden érdekelte. Megfigyelt mindent, ami a környezetében történt. Izgatták az autók. A kertjük végében vezetett az országút Muraszombatba, mely akkor még makadámút volt. Órákig várt arra, hogy nagy port felverve egy-egy autó elmenjen rajta. Más érdekesség is lekötötte a figyelmét. Közvetlenül a kertek végében, a kerítések tövében gyalogút vezetett. Mindenki ott járt, mert míg a falu egyetlen utcáját - ha nagy sár volt - az állatok, szekerek felvágták, addig a kertek alatti úton gyalogosan, sár nélkül lehetett közlekedni. Minden házhoz hágcsó vezetett be erről a gyalogúiról. Mindenki ott járt. Gyermekként ott is szívesen időzött, figyelte a jövő-menő embereket. De foglalkoztatta a falu mindennapi élete is. Állandóan az emberek, gyerekek között volt. Pajtásaival járta az erdőket, mezőket, bekalandozták a tágas vidéket. Szinte észrevétlenül hatalmas élményanyag, tudás gyűlt össze bennük, amire most, idős korban is támaszkodni lehet. Gyermekkorában kezdett rajzolgatni, festegetni, de csak a maga kedvére. Nem tanulta senkitől, nem is volt kitől tanulnia. Gimnazista korában az iskolában többek között vele festtették meg a tanárok a történelmi személyiségek arcképeit. Egyik képe egy szlovén néphagyományt elevenített meg. Mátyás királyt ábrázolta a föld alatti seregével, aki, ha a szlovén nép hajba kerül, előjön és segít rajta. - A katonaságot Macedóniában, Kumanovóban töltötte. Ez a település Skopjétól körülbelül 20 kilométerre van északkeletre. Ott híradástechnikai, mechanikai feladatokat végzett. Szabadidejében szívesen festett portrékat. A tisztek nagyon megkedvelték. Mindegyik meg akarta magát örökíttetni. Ebből némi kis jövedelme is csurrant, no meg bővebben jutott szabadidő, szabadság is. A német városkában, ahol letelepedtek, 4-5 galéria is volt. Feleségével sétálgatva, kirakatokat nézegetve fogalmazódott meg benne a gondolat: Te, anyu! A
