Bellon Tibor (szerk.): Gyermekkorom faluja. Forgácsok Göncz János hetési képeiből, emlékeiből (Lendva, 2004)
A tyúkász
AJL jL muravidéki Renkóc falu szlovén férfi lakosságának nagy része tojás és baromfi felvásárlásával foglalkozott egészen az 1950-es évek végéig. Ekkor váratlanul megszűnt ez a foglalkozás is. Már korán reggel fölkeltették a félig még alvó falut, hangos „uá, uá, u!’’-kiáltással hívták föl magukra a figyelmet. Igyekeztek is mindig a másik elől elhódítani a tojást eladni szándékozó asszonyokat. Ha ez sikerült, kiabálhatott a kolléga torkaszakadtából, nem volt szerencséje aznap! Másnap már ő volt ügyesebb, neki kedvezett a szerencse. Az asszonyok kis szakajtókban, kosarakban hozták ki az utcára a tojást. Előbb azonban megkérdezték, mennyiért veszi? Ha az 46 ár kedvezett, eladták, ha nem, megvárták a következőt, abban reménykedve, hogy az majd többet ad érte. Úgy beszélték, hogy Rezsonya József volt a fő tyúkász, a többi tyúkász népes seregének a vezetője. Rá hallgattak. Szlovén ember volt. Minden nap jöttek, ha szegényesen is, de megéltek belőle. Rezsonya József egy szürke lóval, a ló nyakában csengővel, és kiskocsival járta a vidéket. A lova kumettel húzta a szekeret, nem hámmal. A németeknél, szlovéneknél ez általánosnak mondható, még tehenet is igáztak kumettel! A magyarok csak hámot használtak a ló igázásánál. A falvakban összevásárolt tojást a közeli és távoli vidékek városaiba szállították, ott értékesítették. Nem lehet tudni, hogy mennyi volt a haszon, de valahogy megéltek belőle. A ló nyakába és a kocsi oldalára kötött csengők hangját messziről jól lehetett hallani, ezért nem is kellett neki úgy kiabálnia, mint azoknak, akik gyalogosan jártak. Volt még az ülésen egy négyszögletes keménypapír doboz, tele apró, színes, tojás alakú cukorkával. Akitől tojást vett, az üres kosárba néhány szemet beletett a gyerekeknek. Én is mindig erre vártam, mindig mentem is a nagymamámmal annak reményében, hogy sikerül néhány szem cukorkához jutnom. A kocsin elhelyezett ketrecekbe vásárolta a tyúkokat. A tojást meg szép sorjában apró széna vagy szijács közé rakta, nehogy útközben akár egy is eltörjön. Mert bizony, az akkori utak nagyon rázósak voltak. A szijács, ami az asztalos műhelyben a gyalu alól kikerül, a gyaluforgács. Kellemes fenyőfaillata volt, most is az orromban érzem! Ahogy a tojásokat gondosan elrakta Rezsonya tyúkász, elindult Kati néni háza felé. A falu közepe táján lakott ez a Kati nevű idősebb lány egy kis szalmatetős házikóban. Szívesen állott meg Kati néninél, mert itt mást is lehetett kapni! Itt szokott időzni hosszabb ideig, csak azután indult hazafelé. Kati néni házánál minden időben lehetett inni, enni kapni annak, aki meg tudta fizetni. Abban az időben járt is hozzá sok vendég. A tyúkászon kívül a falu legényei is szívesen jártak oda. A rossz nyelvek szerint szerelmet is árult mindenkinek. Kati néni megsütötte az erdőn elejtett vadat, a közeli patakban fogott halat, és sok mást, amit hoztak a legények. A falusi lakosság a tojásból kapott aprópénzből a napi kiadásokat fedezte. A két világháború közötti időben nagy volt a szegénység vidékünk falvaiban. Minden nélkülözhető élelmiszert eladtak abban az időben, hogy a család szűkös jövedelmét kiegészíthessék. Emellett heti két alkalommal a lendvai piacra is eljártak az asszonyok tejfölt, túrót, vajat és egyéb terméket árulni. A hídvégi füstös túró volt az egyik legkeresettebb, amit ma is szívesen fogyasztanánk, ha lenne valaki, aki el tudná készíteni! Talán már kemence sincs a faluban, melyben meg lehetne füstölni. Aki ilyet evett, egész életében meg fogja emlegetni! A legtöbb tyúkásznak nem tellett lóra és kocsira, ők többnyire kerékpáron közlekedtek. A csomagtartóra erősített fából és dróthálóból összeállított, katrócnak nevezett formás láda lógott két oldalon. Ebbe is sok tojás és baromfi fért bele. Az ő „uá, uá, u!’’-kiáltásuktól volt hangos naphosszat a falu. Alig ment el az egyik, máris jött a következő. Volt még egy gyalogosan közlekedő, hátán nagy, vesszőből font puttonyt cipelő göntérházi cigány tyúkász is, Pista bácsinak hívták. „Hajj tojás’’-kiáltásokkal adta tudtára a falusiaknak, hogy megérkezett. Faforgács, szijács, széna került a tojások közé, nehogy összenyomják egymást. A hátán cipelte a vesszőputtonyt! O volt a vörös tyúkász Pista bácsi, biztosan még sokan emlékeznek rá, amikor apró termetével végigment az úton.
