Bellon Tibor (szerk.): Gyermekkorom faluja. Forgácsok Göncz János hetési képeiből, emlékeiből (Lendva, 2004)

Favágás a Feketeerdőn

puskával a vállán. Kutyája kicsit elmaradt mögötte. Valamit szimatol a bozótban. Eljött megnézni, hogy halad a munka, ilyenkor elbeszélgetett az emberekkel. Látogatásának persze oka volt a jó bor, amivel a favágók szívesen megkínálták. Ezután még más favágókhoz is ellátogatott.

Hogy mi a füstölt túró! - a tehéntejet megaltatták. Leszedték róla a tejfelt, egy nagyobb edényben a tűzhelyen az aludttejet kimelegítették. Nem volt szabad forrni hagyni, csak hogy melegedjen. Hófehér túró lesz belőle. Utána a túrót turus-zsákba (vászonzacskó) tették, míg a savó kicsepegett belőle. Közben fokhagymát pucoltak, tört pirospaprikával, sóval összegyúrták a túrót. Majd kezükkel kúp alakú formára alakították az asszonyok. A kemencében keményfából gyönge tüzet raktak, inkább a füstje miatt, és néhány órán keresztül benn füstölték a deszkára rakott, kiporciózott túrót. Még két téglára is rakták, hogy alulról is járja a füst. Másnapra lehűlt, kiszáradt a túró, lehetett fogyasztani. Még piacra is vitték.

A déluta már rövid, korán esteledik. Azért még naplementéig szorgalmasan dolgozik mindenki. Mire megszólal az esti imára szólító harang, a favágók már közelednek a faluhoz. Elköszönve egymástól, sorban tűnnek el a kis falusi házakban. Vacsora után fáradtan térnek pihenőre, új erőt kell gyűjteni a másnapi munkához.

Napjainkban nincs már szükség favágókra. Motoros fűrésszel vágják ki és darabolják a fát. Évről évre fogynak az erdők. A kivágásra ítélt fák is egyre fiatalabbak. Ha így megy tovább, a nagy Feketeerdő is elfogy idő előtt. Kicsit ésszerűbben, takarékosabban kellene bánni ezzel a kincsünkkel. Mert ha nem lesz fa, akkor nem lesz ember sem a földön!