Rokolya Gábor: Egy alsólendvai polgár: dr. Laubhaiemr Oszkár (1852 - 1918) életrajza és pályafutása - Studia notarialia Hungarica 15. (Budapest, 2015)
A Laubhaimer család további sorsa
Laubhaimer Ervin a vezetéknevét 1934-ben Lontayra változtatta. 1936. június 30-i hatállyal a kormányzó ügyésznek nevezte ki a Budapesti Királyi Ügyészséghez. [64] Pályáját államügyészségi alelnökként fejezte be. 1950. december 30-án hunyt el. Sírja Budapesten, a Farkasréti temetőben található. [65] Laubhaimer (Ladányi) Oszkár 1897. április 27-én született Alsólendván. Középiskolai tanulmányait Budapesten, a Szent István Gimnáziumban végezte. Az első világháború alatt a báró Szurmay Sándorról elnevezett, magyar királyi 20. nagykanizsai honvéd gyalogezred kötelékében teljesített szolgálatot mint hadapródjelölt. 1917. szeptember 4-én a 11. isonzói csatában, Selo mellett súlyosan megsebesült, amelynek következtében az egyik lábát amputálták. Harctéri érdemeiért 1918-ban az ezüst Signum Laudis a kardokkal, Sebesülési Érdemérem és Károly-csapatkereszt kitüntetésben részesült. [66] Harctéri sebesülése miatt családot nem alapított. A háborúban szerzett érdemei miatt vitézzé avatták, amelyhez a nevét, testvéreitől eltérően, Ladányira magyarosította. [67] Az első világháború után a jogi egyetemet befejezve, a Budapesti Királyi ítélőtáblánál lett 1924-ben ideiglenes járásbírósági joggyakornok. Ebben az állásában 1926-ban véglegesítették. 1939-ben nevezték ki törvényszéki bírónak a Pestvidéki Királyi Törvényszékhez. [68] Leta 1934 je Ervin Laubhaimer svoj priimek spremenil v Lontay. S 30. junijem 1936 gaje regent imenoval za tožilca pri kraljevskem tožilstvu v Budimpešti. [64] Svojo poklicno pot je končal kot podpredsednik državnega tožilstva. Umrl je 30. decembra 1950. Njegov grob se nahaja na pokopališču Farkasrét v Budimpešti. [65] (Ladányi) Oszkár Laubhaimer je bil rojen 27. aprila 1897 v Dolnji Lendavi. Srednjo šolo je končal v Budimpešti, v gimnazija svetega Stefana. Za časa prve svetovne vojne je kot kadetski kandidat služil v 20. madžarskem kraljevskem polku Nagykanizse, imenovanem po baronu Sándorju Szurmayju. 4. septembra 1917 je bil hudo ranjen v 11. soški bitki pri Selu in so mu eno nogo morali amputirati. Za svoje zasluge na bojišču je leta 1918 prejel srebrno priznanje Signum Laudis z meči, medaljo za zasluge ranjencev in Karlov križ. [66] Verjetno zaradi poškodbe, ki jo je pridobil v vojni, ni imel družine. Za vojne zasluge je bil imenovan za viteza, k temu je svoj priimek, za razliko od svojih bratov, spremenil v madžarsko zvenečega Ladányija. [6/] Po prvi svetovni vojni je dokončal študij prava in leta 1924 postal začasni sodniški pripravnik na kraljevskem vrhovnem sodišču v Budimpešti. To službo je dokončno dobil leta 1926. Leta 1939 je bil imenovan za višjega sodnika kraljevskega višjega sodišča Pešte in okolice. [68]
