Kepéné Bihar Mária - Lendvai Kepe Zoltán (szerk.): Hagyományőrző hímző szakkörök a Muravidéken - Hogy nem menjen feledésbe 2. (Lendva, 2012)
A Göntérházi Hetés Művelődési Egyesület hímző szakköre
„Egyikünk elmondja a bánatát, másikunk az örömét, a harmadik a híreket." „Anyukám, Gyoha Magdalena nagyon sokat hímzett és neki is köszönhetjük, hogy van szakkör, mert ő mindig arra nevelt, hogy a hagyomány az érték. Amikor átvettem a kultúregyesület vezetését csináltunk is egy kiállítást anyukám meg a szomszéd Mariska néni kézimunkáiból.” „Ittfeltöltjük a batrinkat.” „Ez olyan, mint egy írónak a könyv, ő tollal, mi meg tűvel dolgozunk." „Az ember elsősorban saját lelkének hímez, nem kiállításra, nem zsűrizésre, nem díjazásra. ” „A kézimunkázás nagyon jó az egészségnek, ez szinte egy terápia: ahogy varrsz, egyre jobban megnyugodsz, amikor meg megnyugodsz, egyre szebben varrsz." „Olyan keveset társalognak az emberek. Itt meg kicsit kávézunk, kicsit kóstolgatjuk egymás süteményét, perecét, még palántákat is cserélünk." „Aférjem halála után engem ez a szakkör mentett meg a megbolondulástól. Annyira egyedül maradtam és olyan jót tett, hogy ide eljöhettem." „En különben szlovén vagyok, Hidvégről költöztünk ide. Tanárnő vagyok és az iskolában van hímző szakkörünk. Van egy pár lány, aki szívesen eljár és ott megtanulják az alapdolgokat. Viszek nekik anyagot, kis térítőkét varrnak.” „Gyerekkoromban magam varrtam a babaruhákat, utána meg ruhagyárban dolgoztam. A szakkörbe meg azért szeretek járni, mert kéthetente összejövünk és ez olyan, mint egy család. A társaság, a szeretet meg a jókedv az itt mindennél többet ér. A kézimunkában meg lehet találni az élet szépségét.” „Minekünk egy gyönyörű asszonyunk van: az Eta néni. Nagyon megszerettette magát velünk." „Hímezni főként télen van idő, meg esténként. Nehezen alszom el, sokáig fenn vagyok és varrók. Ha korábban ébredek, akkor is varrók. Meg nyáron is, dél meg kettő közt, amikor nem lehet dolgozni a nagy melegtől. A vasárnap délutánjaimat is ezzel töltöm, nem megyek sehova, csak varrók." 41