Kepéné Bihar Mária - Lendvai Kepe Zoltán (szerk.): Hagyományőrző hímző szakkörök a Muravidéken - Hogy nem menjen feledésbe 2. (Lendva, 2012)
Dr. Kerecsényi Edit életműve és a hetési hímzés reneszánsza
Dr. Kerecsényi Edit életműve ÉS A HETÉSI HÍMZÉS RENESZÁNSZA Dr. Kerecsényi Edit (1927-2006) néprajzkutató, régész, művészettörténész, a muzeológusi hivatás polihisztora volt. 1950 és 1983 között a nagykanizsai Thúry György Múzeum igazgatójaként egy országos mércével mérve is jelentős néprajzi és helytörténeti gyűjteményt hozott létre. 1983-ban vonult nyugdíjba, de az ezt követő két évtized életének egy új és nagyon termékeny időszakát jelentette: a szlovéniai magyarság körében végzett értékmentő munkájának kiteljesedését. Miután dr. Kerecsényi Edit horvátországi kutatási tervei nem valósultak meg, 1985-ben tárgyalásokat kezdett Lendva-vidéki kutatásainak előkészítéseként a Magyar Tudományos Akadémia Nemzetközi Együttműködési Irodájával, a Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémiával (SAZU), valamint Király Ferenccel, a Lendvai Galéria és Múzeum akkori igazgatójával. A kutató 1986-ban tekintette meg először a lendvai várban addig összegyűjtött múzeumi anyagot. Ebben az évben végzett itt először muzeológiai munkát, valamint néprajzi kutatásokat Lendva-vidék magyar falvaiban. Az előzményekről annyit, hogy a Lendva-vidéki helytörténeti és néprajzi anyag gyűjtése az 1972-ben megalakult Lendvai Galéria és Múzeum intézményének keretében vette kezdetét. Edit néni megjelenése előtt szakmunkatárs, alapvető muzeológiai feltételek, valamint megfelelő raktár hiányában csak a reprezentatív tárgyak gyűjtésére és alkalmi jellegű kiállításra volt lehetősége az intézménynek. Egyik beszámolójában dr. Kerecsényi Edit így írt: „A harmadik teremben a kender- és lentermelés, valamint a fonás-szövés eszközeit állították ki egy „fölvetett" hetési szövőszékkel, valamint különféle hímes szőttesekkel. A hosszú folyosón, az ablaksor előtt szebbnél szebb ácsolt és tulipános ládákban gyönyörködhettünk, míg a másik oldalon, csaknem az egész falat beborító tablókon (...) főleg a hetési falvakban és a szőlőhegyek pincéiről készített rajzokat csodálhattuk meg. Sajnálattal tapasztaltam viszont, hogy az értékes gyűjtemény leltározatlan. (...) Mivel az egyik szekrényben egy ritkabecsű hetési asszonyi fejrevalóra, egy „pacsára", valamint egyéb, a hazai gyűjteményekből hiányzó ritkaságokra bukkantam, felajánlottam, hogy - immár nyugdíjas lévén beleltározom a néprajzi gyűjteményt, sőt, a megadott címeken a tárgyak használati adatait, „életét” is igyekszem pótlólag meggyűjteni, hogy teljes értékű leírókartonok készülhessenek. A kiállításon látott mindegy 400, kb. 120 családtól gyűjtött tárgyi anyagból következtethettem arra, hány faluban ás milyen munka vár rám, ha a tárgyak népi nevét és használati adatait fel akarom jegyezni. E Szlovéniában végzendő, segítő szándékú társadalmi munkához sietve megszereztük a ljubljanai néprajzi múzeum és a Zala megyei hatóságok hozzájárulását, 26
