Urisk Erzsébet: A viaszolt hímes tojás készítése a Muravidéken - Hogy ne menjen feledésbe 1. (Lendva, 2017)

Marx Mária: Tojás - pirostojás - hímes tojás

Szintén régi technika a karcolás, kaparás vagy „faragás” is, bár mintakincse újabb, naturálisabb az írott tojásokénál, jobbára indára vagy csokorba fűzött virágokat, magában álló virágfejeket használ. A viaszlevonásoshoz hasonló eredményt lehetett elérni, ha a megfestett tojás héjára sósavba vagy választóvízbe mártogatott pálcikával rajzol­ták a mintákat. A díszítmények is hasonlók a „batikolt” tojásokéhoz. Ez a technika azonban a magyar területeken kevésbé volt népszerű, mint az előzők. A 19. század végétől az élénk színű gyári festékfélék elterjedése és a polgári kultúrából származó díszítmények átvétele után több más tech­nikával is készítettek, „hímeztek” húsvéti tojásokat. Ezeken általában különböző rátétek (levél, szalma, textil, gyöngy, fém), vagy ecsettel festett képek, virágok, feliratok láthatók. Általánosan ismert volt a politúros „pulitéros” tojás készítése. Érdekessége, hogy ezt is, mint a patkóit tojást, férfiak, sőt esetenként mesteremberek (asztalosok) készítették, sokszor megrendelésre. Az itt leírt technikák egyike sem közelítette meg azonban a viasszal írt hímes tojások népszerűségét. A fémrátétes (patkóit) tojás nem paraszti készítmény ugyan, de használatának nagy múltja van a parasztság körében, méghozzá ere­deti szerepében, szemmelverés elleni védekezésül tartották még a 20. században is. Manapság már inkább a mesterségbeli tudás bizonyítéka. Bár a korábbi századokban a tojásírás a nemesség köreiben is nép­szerű volt, az írott tojások készítésének technikáját és mintakincsét a parasztság örökítette ránk és őrizte meg napjainkig. Az 1950-esévektől pedig a népművészet újbóli felvirágzásával ezek a kis tárgyak is elnyerték a maguk megbecsült helyét lakásunk díszei között. Marx Mária néprajzkutató Zalaegerszeg 9

Next

/
Thumbnails
Contents