Zágorec-Csuka Judit: Nemzetiségi könyvtárügy a Muravidéken (Lendva, 2019)

I. Könyvtártörténet

Kiss Dénes, a népkönyvtár kezelője beszámolóit a könyvtár forgalmáról a Dunántúli Közművelődési Egyesületnek terjesztette be 1911-ben. Az ingyenes népkönyvtár néhány hónapos sikeres működését a helyi újság is méltatta 1911-ben. A mindössze 100 kötet tartalmazó könyvtár az olvasók teljes igényét viszont nem elégíthette ki. Azt is javasolták, hogy az egyesületek, a kaszinók, a magánemberek a feleslegessé vált könyveiket adják a népkönyvtárnak, mert ezzel nagyban hozzájárulhatnak a népművelés eredményesebb munkájához. Az Alsólendvai Híradó az XVI. évfolyam 10. számában, amely 1911. március 5-én jelent meg A népkönyvtár címmel, (szerzője nincsen feltüntetve), végső összegzésként felveti az ingyenes népkönyvtár problematikáját:

» A népkönyvtár. Ezt a címet írtuk cikkünk élére, és most azt a száz kötetnyi könyvet, amit vasárnap délelőttönkint a nemes ügyhöz méltó buzgalommal Kiss Dénes igazgató úr oszt ki a jelentkezőknek, megilleti-e a könyvtár cím?! Hát bizony nem sok az a száz kötet könyv és hogyha a más városok ingyenes népkönyvtárait vagy a kaszinó könyvtárát vesszük mértékül, úgyszólván semmi. Egy csepp a tengerben. Mi ez a száz kötet könyv annak a nagy tömegnek, amely kívül áll minden egyesületen, és így az ingyenes könyvtárra szorul? Semmi.«

A cikk írója szerint a könyvtár előteremtése és fenntartása nagy összegekbe kerül. Mindenesetre az lett volna a legcélszerűbb, ha a város maga is hozzájárult volna a könyvtár kibővítéséhez és fenntartásához. Majd a cikk írója adakozásra hívta fel az egyesületeket, kaszinókat, magánembereket; akiknek fölös számban van könyvük, ajándékozzák oda az ingyenes népkönyvtárnak, amely ily módon kibővülhetne, hiszen nemes hivatását a könyvek csekély száma miatt csak nehezen tudta betölteni.

5. 1. Megjegyzés

Varga Sándor Olvasókörök, népkönyvtárak krónikája 1871-1970 között Lendva, Dobronak, Göntérháza című tanulmányának összegezésében a szerző hangsúlyozta, hogy az olvasókörök, könyvtárak tevékenysége vidékünkön (Muravidéken) a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz való csatolása után megszűnt. A királyi Jugoszlávia 1921 végén rendeletet alkotott, amellyel felhívtak minden szervezetet és egyesületet, hogy meghatározott időn belül hozzák összhangba működési szabályzatukat az új rendelettel, mert ellenkező esetben megszüntetik tevékenységüket.

31