Zágorec-Csuka Judit: Nemzetiségi könyvtárügy a Muravidéken (Lendva, 2019)

IV. Interjúk, kritikák a muravidéki magyar irodalomról, a szlovén-magyar fordításirodalomról, a szomszédos Zala megye és a klasszikus magyar irodalom költőinek köteteiről

Igazi találkozásom Ady Endrével

Először Varga Irén magyartanáromtól hallottam Ady Endréről a Göntérházi Általános Iskolában, aki az irodalmi olvasókönyvből olvasott fel Ady-verseket: A Halál rokona, A Hortobágy poétája, A magyar Ugaron, A Tisza-parton, Góg és Magóg fia vagyok én, Parisban járt az Ősz. Szerencsém volt. Később, a Lendvai Kétnyelvű Középiskolában Bence Lajos költő-tanártól, és Budapesten az ELTE BTK magyar irodalom szakán Czine Mihály irodalomtörténésztől hallottam Adyról. Tavaly, ötvenegy évesen jutottam el először Adyfalvára, Ermindszentre, Erdélybe, amikor egy szakmai kiránduláson vettem részt, és Aranyosapátiból, a magyar határsávból átutaztunk a Partiumba, Adyfalvára.

Az értől az óceánig — Születése: Ermindszent, 1877. november 22.

Gyönyörű júniusi délután volt, amikor megálltam a költő szobra előtt az Ady Emlékmúzeum kertjében. Nyugtalanság fogott el hirtelen, olyan igazi belső késztetést éreztem, hogy itt és most tiszteletből el kell szavalnom egy Ady-verset. Gyötrődtem, hogy melyik is volna a legmegfelelőbb nekem, neki, erre az alkalomra. Varga Irén magyartanáromra gondoltam, és göntérházi iskolámra, amely a szlovén-magyar határsávban található, két kilométerre Magyarországtól, mint ahogy Ady Endre Érmindszentje is a mezsgyén van, most Magyarország és Románia határsávjában, vagyis a határon túl. Én, a kisebbségben élő költő, Göntérházán tanultam meg fejből Ady verseit. Végül sikerült negyven év távlatából az emlékezetemből előhívni a Sem utódja, sem boldog őse... című Ady verset.

186