Zágorec-Csuka Judit: Nemzetiségi könyvtárügy a Muravidéken (Lendva, 2019)

III. Olvasásszociológia

A muravidéki magyarság köreiben nem folytattak olvasásszociológiai felmérésé­ket, ezért pontos felméréseken alapuló adatokkal nem tudunk rávilágítani a szlo­véniai magyar nemzetiség olvasási szokásaira. De felmérhetjük Lendván a Bánffy Központban megvásárolt magyar heti- és havilapok mennyiségét. Néhány adat rendelkezésünkre áll a magyar sajtótermékek olvasásáról. Kezdjük azzal, hogy a Muravidéken is jól érzékelhetően megnőtt a felnőtt népességen belül azoknak az aránya, akik semmit (sem könyvet, sem sajtóterméket), vagy csak hetilapot (a Népújságot, a szlovéniai magyarok hetilapját) szoktak olvasni, míg a könyvet és a különböző sajtótermékeket együtt olvasóké jelentősen csökkent. Lendván 1998. március 15-én nonprofit jelleggel kezdett el működni a Bánffy Könyvesbolt, ahol magyar könyveket és sajtótermékeket lehet vásárolni. A muravidéki magyarság kis létszáma miatt lehetetlennek tűnt egy önfenntartó könyvesboltban gondolkod­nia, azonban a lelkes közönség állandó érdeklődése indokolttá tette e sajátos jel­legű magyar könyvesboltot, ahol magyar könyvek, térképek és folyóiratok mellett magyar nyelvű napilapok és folyóiratok is kaphatók. A magyarországi könyvek mellett a könyvesboltban a muravidéki magyar írók, költők és tudósok köny­vei is megvásárolhatók. 1961-től napjainkig közel 100 önálló magyar szépiro­dalmi és tudományos jellegű könyvet adott ki a muravidéki magyarság, jelentős állami támogatással. Az irodalomszervezés és könyvkiadás a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet keretein belül folyik 1994-től. A Kárpát-medencében létező magyar kisebbségi intézmények közül a Muravidéki Nemzetiségi Művelődési In­tézet küldi el a legtöbb kötelespéldányt a kiadott könyvekből Magyarországra: az Országos Széchenyi Könyvtárba, a megyei könyvtárakba és más kisebbségi intéz­ményeknek, testvérlapokhoz és magánszemélyeknek. 2004-től működik Lend­ván a Bánfly Központ, amelynek épületében található a Bánffy Könyvesbolt és az internetes irodalmi kávézó — Lendva főutcáján, ahova szívesen várják a magyar könyvek és újságok, a tartalmas művészeti és ismeretterjesztő programok iránt vonzódó polgárokat. Néhány adat rendelkezésünkre áll arról, hogy milyen ma­gyar sajtótermékeket olvas a muravidéki magyarság. A Bánffy Könyvesboltban 5 fajta magyar napilapot (16 darab), 33 fajta hetilapot (257 darab) és 68 fajta (429 darab) havilapot rendeltek meg 2011-ben. Ezen kívül a Népújság, a szlovéniai magyarok hetilapja 1400 példányszámban jelenik meg, és 1200 muravidéki csa­lád fizet elő rá, vagyis szinte mindegyik muravidéki magyar családban olvassák. A Népújság 53 éve jelenik meg. A fiatalok részére 2008-tól megjelenik az IFI elnevezésű ifjúsági melléklet is. Az IFI előzménye a Kelepelő gyermeklap volt, amely 1994-1996 között volt periodicitásban, majd a Népújság mellékleteként 8. A Bánffy könyvesbolt magyar könyv- és hírlapállománya Lendván 112

Next

/
Thumbnails
Contents