Varga Sándor: A szlovéniai magyarok műkedvelő tevékenysége 1920-1970 (Győr - Lendva, 1995)

Pártosfalva

# P ártó sí alva Már az első világháború után, 1937 táján játszottak színdarabokat a faluban - emlékezett vissza egy beszélgetésünk alkalmával Kercsmár Olga. Ezeket az egy­­felvonásos szórakoztató darabokat az akkori tanító tanította, s szlovén nyelvű szín­művek voltak. A háború utáni első színművet a falusi ifjúság 1952-ben tanulta be Peilsmidt Vilmos tanító vezetésével és rendezésében. Címe a “Felfuvalkodott tök” volt. A faluban kétszer mutatták be, utána Hodoson vendégszerepeitek vele. - Úgy utaztunk Hódosra, mint a valamikori vándorszínészek, lovaskocsin - mondta Kercsmár Olga. - Akkor fiatalok voltunk, örömmel csináltuk ezt és még büszkék is voltunk arra, hogy mi is fel tudunk a művelődés terén valamit mutatni. Az 1953/54-es iskolaévben Kaszás Ferenc és neje, Gizella voltak a falu tanítói, akik az év telén két színművet tanítottak és rendeztek a faluban. Elsőnek a “Liliomfi” került bemutatásra. Ebben a rendező Kaszás Ferenc a főszerepet is játszotta. Ezu­tán a “Gyöngyösbokrétá”-t tanulta be a fiatal színjátszó csoport, melyben a fősze­repet Sráj Irén alakította. Mindkét darabot csak a faluban adták elő két-két alka­lommal. A következő színművet a falu ifjúsága 1956/57 telén kezdte tanulni Malacsics Sándor vezetésével és rendezésében. A “Sári bíró” nagy sikert aratott, a faluban többször is bemutatták, majd a színjátszó csoport Hodoson és Szentlászlón is vendégszerepeit vele. Az 1958/59 telén a “Betyár kendője” című darabot tanulták be. Ezt csak a faluban játszották, mégpedig kétszer. A felsorolt művek bemutatása után egy évtizedes szünet következett. Ezt iga­zolja egy, a Népújságban 1961-ben megjelent cikk is, mely szerint/’Pártosfalván van szép nagy terem, kultúrelőadás azonban kevés. Egyesek az ifjúságot okozzák, hogy nem elég tevékeny, mások pedig azt állítják, hogy nincs megfelelő szerve­ző.” Ez a kritika nem szüntette meg a tétlenséget a színműtanulás terén, mert még évekén át nem tanultak be darabot. Csak 1968-ban történt előrelépés e téren. A Népújság 1968. március 23-i számában ugyanis a következőt olvashatjuk: “A pártosfalvi színjátszók a múlt vasárnap mutatták be a Liliomfi című háromfelvonásos vígjátékot. A darab nagy sikert aratott, hiszen a szövetkezeti ott­hon termében több mint 200 néző gyűlt össze. A pártosfalvi színjátszók a darab­bal vendégszerepeinek Domonkosfán és Dobronakon is. A darabban a főszerepet Vörös Margit játszotta.” A faluban 1957 és 63 között aktív vegyeskórus is működött. Vezetését 1960- ban Zelkó Adél tanítónő vette át, aki 1963 végéig folytatta e tevékenységet. A kó­rus többször is szerepelt a muraszombati rádió magyar nyelvű műsorában. 94

Next

/
Thumbnails
Contents