Varga Sándor: A szlovéniai magyarok műkedvelő tevékenysége 1920-1970 (Győr - Lendva, 1995)
Előszó
Előszó Varga Sándor, aki számos magyar és több szlovén nyelvű helytörténeti kötet szerzője, ezúttal is új adalékokkal gazdagítja a szlovéniai magyarság önismeretét. A kötet a tágabb társadalmi háttér megvilágítása után - a címben ígértekhez híven - eddig sehol nem fellelheltő mélységben taglalja a kisebbségi művelődés helyzetének változásait. Ezen adatgyűjtő és feldolgozó munkára valóban Varga Sándor a leghivatottabb, hisz ötödfél évtizede aktív szerepet játszik a Muravidék kulturális és közéletében. 1950-ben választották meg titkárnak az újonnan alakult Szlovéniai Magyar Kisebbség Közművelődési Bizottságában. Azóta számos tisztséget betöltve szolgálta a magyar közösség csoportjogainak érvényesülését, többek között a művelődési élet és az anyanyelvű tájékoztatás terén. A különböző öntevékeny művészeti csoportokban folyó tevékenység a muravidéki magyarság életében mindig is több volt, mint az amatőr színészek, kórustagok, zenészek, táncosok egyéni szabadidős elfoglaltsága. Az előadások az adott településen - sőt, a vendégszereplések révén a szomszéd falvakban - lakók nagyrészét érintették, hisz nézőként, családtagként az ő számukra is eseménynek, nemzeti azonosságtudatukat éltető élménynek számított. Az sem véletlen, hogy sok esetben a nagy hagyományokkal rendelkező önkéntes tűzoltóegyletek vállalták a színjátszó csoportok működtetését. Az életforma módosulása, a televízió “beköltözése” az emberek otthonába - sok pozitívuma mellett - a közösségi együttlét hagyományos formáit elsorvasztotta. A szabadkai, újvidéki és budapesti felnőtt és gyermekszínházak szervezett vendégjátékai szintén visszavetették az amatőr mozgalmat 1970 után. Szerencsére - immár komoly anyaországi segítséggel - másfél évtized múltán ismét virágzásnak indult a művelődés a Mura mentén: napjainkban is közel két tucat magyar művelődési egyesület dolgozik Lendva és Muraszombat térségében. Varga Sándor szorgos dokumentumgyűjtő és a még élő tanúk felkeresését is magába foglaló tényfeltáró munkájával újabb fehér foltot tüntet el a szlovéniai magyar művelődéstörténet térképéről. Az itt élők önmaguk, hozzátartozóik múltjának egy darabjára ismerhetnek a krónikák olvasása, a képek szemlélése közben. A tartalmi munka, a küzdelmek áttekintése nem csupán az emlékezést, hanem tapasztalataival a mai és jövőbeni közművelődés módszertanának ftnomítását is szolgálhatja. A történeti tények számbavétele nyomán megfogalmazódik bennünk a kívánalom: soha többé ne ismétlődhessenek meg a kulturális genocídium olyan példái, amelyek többek között színmű bemutatását csak az állam nyelvén engedélyezték, a csoportok összetételét és repertoárját többségi nyomásgyakorlással befolyásolták, s egyeseket még a “Pacsirta” elnevezés is irritált a lendvai kórus nevében... Varga Sándor új kötetét meleg szívvel ajánlom a Muravidék s az anyaország olvasóinak figyelmébe. Dr. Székely András Bertalan 7
