Bokor József (szerk.): Az anyanyelv a kétnyelvűségben - A Maribori Magyar Intézet kiadványai (Lendva - Maribor, 1999)
Kétnyelvűség és anyanyelvűség
létszám eléréséhez 8 osztályt kellett összevonni. A problémákat tetézte még a nagyfokú tanerőhiány, illetve a meglévők képzetlensége. Az 50-es évek elején már világossá vált, hogy a kisebbségi iskola zsákutcát jelent a magyar tagozatos tanulók számára, hiszen a továbbtanuláshoz nem biztosít sem kellő nyelvi, sem másfajta ismereteket. Ezek az állapotok a magyar tagozatok lassú, de következetes elnéptelenedésével jártak együtt. A magyar szülők gyermekeik jövője érdekében célszerűbbnek látták, ha szlovén tagozatba járatják őket. Ez főleg a felső tagozatokban vált az 50-es évek közepétől rendszeressé. Mint már említettük, a kisebbségi iskolák magyar tagozatainak problémája már az 50-es évek elején szóba került, az évtized közepén pedig már a probléma elhatalmasodásáról lehetett beszélni. A helyzet a lendvai községben volt a legtragikusabb, ezen belül is a lendvai általános iskolában, ahol a magyar anyanyelvű tanulók több mint fele szlovén tagozatba járt. A kialakult helyzet gyors intézkedést követelt. Többször is folytak róla tárgyalások a lendvai és a muraszombati község társadalmi-politikai köreiben. A téma innentől ismerős: a köztársasági szervek arra az elhatározásra jutottak, hogy a nemzetiségileg vegyesen lakott területeken olyan oktatási rendszer kiépítését kell elkezdeni, amely később is megkönnyiti az emberek egymás közötti kommunikációját, valamint széles körű lehetőséget nyújt a nemzetiség fejlődéséhez. Ezt pedig a kétnyelvűségben, a kétnyelvű oktatási modellben vélték megtalálni. 1959 őszén indult az első kétnyelvű tagozat kísérleti jelleggel a lendvai község általános iskoláiban. Az alsó tagozatban az eredmények nem is maradtak el, a felső tagozatokban viszont már a kezdetekkor is elégtelennek bizonyultak a magyar nyelv oktatását segítő feltételek, sőt bizonyos értelemben visszaesés volt tapasztalható a gyerekek nyelvfejlődésében az alsó tagozathoz viszonyítva. Ez az állapot később csak romlott, hiszen a szaktárgyakat is szlovén nyelven kezdték tanítani, s csak a szükséges terminológia elsajátítására korlátozódott a szaktantárgyak magyaroktatása. A kezdeti nehézségeket tárgyaló cikkek, visszaemlékezések egyike sem hallgatja el, hogy a legnagyobb problémát a magyar és a szlovén nyelvet kifogástalanul beszélő, azt a pedagógiai gyakorlatban is érvényesiteni képes tanárok hiánya jelentette. Ezt pedig máról holnapra képtelenség volt pótolni. Ezt a gondot az ún. “gyorstalpaló”, 9 hónapos képzéssel kívánták orvosolni. így a muraszombati tanitóképzőbe az 1959/60-as tanévben 30 tanitó szakost írattak be. A néhány hónapos tanfolyam azonban nem tudott a követelményeknek megfelelő szakembereket képezni, s az idő rövidsége miatt nem is tudhatott. Egy a 60-as évek végén készült, a szlovén pedagógusok nyelvi szintjét vizsgáló felmérésből (a magyarokról ilyen nem készült) kiderült: a harmincnyolc oktató közül csak kilencnek a nyelvismerete volt kifogástalan, ezeknek nyelvállapota tökéletesen megfelelt a kétnyelvű oktatás követelményeinek. A magyarok nyelvállapota a szlovénekéhez hasonlítható, bár statisztikai adatok erről nem állnak rendelkezésünkre. Az oktatásüggyel megbízott szervek legnagyobb mulasztását mégis abban kell látnunk, hogy a kétnyelvű oktatás bevezetésével párhuzamosan nem történtek olyan intézkedések, amelyek lehetővé tették volna a kétnyelvűség maradéktalan és teljes megvalósulását az iskolai oktatásban és azon kívül is, a közélet minden területén. így hát megmaradt iskolás fogalomnak, ahogy a kétnyelvű ügykezelés és a hangzatos “funkcionális kétnyelvűség” megvalósítása is szép álomnak bizonyult csupán. A gyors lemorzsolódás pedig már lépten-nyomon éreztette hatását: a magyar nyelv társadalmi szerepe egyre gyengült, s már az 1946- os alkotmányban is megfogalmazott nyelvi egyenlőség alapján nyugvó nyelvi szabadságjogok is kérdésessé kezdtek válni. A “gyakorlati kétnyelvűség” szintagmában megtestesülni látszó politikai akarat és szándék pedig lassan-lassan már nem a testvériséget és egységet, sem pedig az együttélés kiépítését kezdte jelenteni, hanem a nemzeti türelmetlenség kordában tartásának egyik hatékony eszközét. Ilyen szemszögből vizsgálva a kétnyelvű oktatást, annak a klasszikus értelemben vett anyanyelvi oktatáshoz is vajmi kevés köze volt, hiszen az ilyen alapokon nyugvó pedagógiai gyakorlat - ahogy azt 52
