Bokor József (szerk.): Az anyanyelv a kétnyelvűségben - A Maribori Magyar Intézet kiadványai (Lendva - Maribor, 1999)
Kétnyelvűség és anyanyelvűség
nak szervezett továbbképzésen számosán “nem”-mel válaszoltak az “Ön kétnyelvű-e?” kérdésre. Egyikük, egy szlovákiai magyartanár ki is fejtette, hogy ő politikai okból nem hajlandó magát kétnyelvűnek nevezni, mert ha így tenne, azzal “a szlovák asszimilációs törekvések malmára hajtaná a vizet.” Ami tehát a nyelvész számára egyszerű deskriptiv terminus technicus, az a kisebbségi magyar számára keserű kisebbségi sorsa miatt tabuszóvá válhat. Az utóbbi néhány évben Szlovákiában még egy kifejezés elterjedt, ami tovább növelte a szemantikai zavart és a politikai félelmeket: ez az alternatív oktatás, ami kötelezően bevezetné minden iskolában bizonyos tárgyak szlovákul tanítását, és e tárgyakat lehetőleg magyarul nem tudó, szlovák nemzetiségű tanárok tanítanák. 1995. április 22-én Révkomáromban a szlovákiai magyarok tiltakozó nagygyűlést rendeztek e terv megvalósítása ellen, mert “alternativ oktatási mód fedőnév alatt hirdetik [a szlovák hatóságok] a kétnyelvű oktatásnak érvényesülésünk szempontjából való áldásos voltát.” (Sidó 1995: 20) Erről az alternatív oktatásról Szigeti László (1995) azt gyanítja, hogy a Szovjetunióból származik. Én egyáltalán nem tartom kizártnak azonban, hogy - miként az 1995-i szlovák nyelvtörvény számos passzusa (vö. Kontra 1995/1996) - ez az “ötlet” is az Egyesült Államokból átvett kacat. Amikor Amerikában a Reagan kormány oktatási minisztere, William Bennett 1985-ben frontális támadást intézett az amerikai kétnyelvű oktatási törvény ellen, “alternatív” oktatási programként az egynyelvű, kizárólag angolul folyó oktatást kívánta bevezetni, nem is sikertelenül: 1988-ban a Kongresszus úgy döntött, hogy a kétnyelvű oktatási programokra szánt federális pénzösszegeknek akár 25 %át is az egynyelvű, alternatívnak nevezett programokra lehet fordítani (vö. Crawford 1992a: 217 és 274). Ezek a programok expressis verbis nem-kétnyelvű programok (vö. Crawford 1992b: 93 és 361), amelyeket azzal az “érveléssel” hoztak forgalomba, hogy a drága kétnyelvű programokban tanulók nem tanultak meg eléggé angolul. Az olcsóbb és a diákok anyanyelvét teljesen figyelmen kívül hagyó, mert rögtön az elsajátítandó angolt használó programok a konzervatív Reagan kormány szerint jobban szolgálták Amerika érdekeit. Ma már jól látszik, hogy ez az érvelés gyakorlatilag az amerikai etnikai türelmetlenség és lingvicizmus egyik megnyilvánulása volt. A szlovéniai magyarok kétnyelvű oktatását kezdetben majd mindenki dicsőítette, nemcsak a szlovének (pl. Nečak Lük 1993), hanem a magyarok is (vö pl. Varga 1996/1: 11). Mára a kritika fölerősödött és a “szlovén modell” magyarok számára előnytelen voltát egyre nyilvánvalóbbnak látják (vö. pl. Bokor 1995, Zágorec-Csuka 1995 és Vörös 1996). A továbbiakban egy nemrég megjelent alapvető kézikönyvnek a kétnyelvű oktatásra vonatkozó fejezetét (García 1996) ismertetem röviden, annak is a kétnyelvű oktatás típusait leíró részét. A kétnyelvű oktatási programok három nagy csoportra oszthatók: (1) egynyelvű oktatás kisebbségi diákok számára, ami relatív egynyelvűséget eredményez; (2) gyenge kétnyelvű oktatás, ami relatív egynyelvűséget és korlátozott kétnyelvűséget idéz elő; és (3) erős kétnyelvű oktatás, ami relatív kétnyelvűséget és két nyelven írni-/olvasnitudást hoz. Az (1) ESETBEN (EGYNYELVŰ OKTATÁS) a kisebbségi tanulók az iskolában kizárólag a többség nyelvét használják, az oktatás célja az asszimiláció, a nyelvi cél az egynyelvűség (anyanyelvvesztés). Ilyenek a “befullasztó” (angolul: “submersion”) programok (vö. Göncz 1995) és az Amerikában “structured immersion” néven ismert programok. Ez utóbbiak abban különböznek a befullasztó programoktól, hogy a tananyagok és a tanítás, noha egynyelvűek, a diákok anyanyelvének figyelembevételével készülnek, illetve történnek. Magyar példa a befullasztó program alkalmazására a moldvai csángók esete, akik csak román iskolába járhatnak. Az ilyen típusú oktatásnak extrém esete a szegregációs oktatás, amikor az iskolai oktatás kizárólag a kisebbség anyanyelvén folyik, mert a többség így kívánja a kisebbséget szegregálni. Erre volt példa Dél-Afrika az apartheid idején, amikor a bantu nyelveket 32
