Czimmermann Toplák János: Szentimentális utazásom a kanadai Oltárijóba (Lendva, 2003)
G. L. hazánkfia családjánál - a birtokon
egyiken a ház meg épülőfélben, s szinte egyetlen fa sincs körülötte. A másikon, egy későbbi felvételen már a maiakhoz közeli állapot volt megörökítve az utókornak, a történelemnek. E házak kapcsán fölfrissítettük a délutáni témát, történetesen azt, hogy G.L. mester, a házépítő vállalkozó a sajátján kívül sok házat megépített már. A neje délután be is pakolt mindannyiunkat nagy kocsijába, s elvitt bennünket még északnyugatabbra, hogy ott megmutassa a természet közepén felemelt vadonatúj, még nem is egészen kész házat. Persze, volt ebben a házmegmutatásban bizonyára némi számítás is, remény, hogy vagy a sógoromnak, vagy az öcséméknek megtetszik a ház, a kilátás a környékre megfogja őket, s esetleg megveszik. A ház ideiglenes házszáma valami négy-ötjegyű szám volt. Alighanem inkább a telek száma volt ez, s lett egyelőre házszámmá. Karéjban mögötte mély, lapos, süppedős hátulsó udvara mögött egy kukoricaföld domborodott ki az enyhén hullámzó tájból. A telek ház előtti részén fák. Az úttól a ház felé közelítve, bal kéz felől mély árok húzódott a telek mellett. A kukoricaföld domború karéja tövében is kéne egy, annál az ároknál valamivel sekélyebb, de azért jó mély árkot ásni, az onnan kikerülő földdel pedig föl lehetne tölteni a lapos, mélyebben fekvő hátsó udvart, s az esővíz onnan szépen belefolyna az árokba, rendelkeztem, de John, a sógorom csak ócsárolta, mint aki le akarja alkudni az árát. Kérdeztem az asszonyt, mennyi az ára a háznak és a teleknek. Nagy nehezen kibökte. Kérdeztem, hogy hány ilyen házat épített már a férje, mire azt válaszolta, hogy ő azt nem tudja. Kérdeztem később, este, a háza légi felvétele előtt állva a férjét is. O se tudta, vagy tán nem akarta az orromra kötni, nehogy megsejthessem a vagyona súlyát, s az ő fajsúlyát, s nehogy idehaza szétkürtölhessem. Egyébként volt ő már néhányszor itthon, s bizonyára erről is beszélt eleget. Meg arról is, hogy az ő igazi hazájuk már csak Kanada, az oltárijó Ontario, ahol a házuk és a szép nagy birtokuk áll. Itt sosem lett volna neki ekkora vagyona, birtoka, területe. Habár e mézbe egy kis epekeserűség is vegyül: nem tarthatnak állatokat. Altkor meg minek a nagy birtoké Sétálgatni rajta körbe-körbe, s kaszálgatni, karbantartani, hogy el ne gazosodjon, el ne vaduljon^ Ezért a nesze semmi fogd meg jóiért cserébe kész elangolosodni, beilleszkedni, asszimilálódni, más szóval - kis-72