Czimmermann Toplák János: Szentimentális utazásom a kanadai Oltárijóba (Lendva, 2003)

Böngészés és ismerkedés az antikváriumban

van, szólj majd a reggelinél, mondta a húgom. Reggel lódugta a szemem negyven dollárral, mondván, hogy ez legyen a felső határ, sőt, hogy még ez is túl nagy kiadás „papperra”. Azokat a könyveket én nem tekintem csak „pappernak”, vágtam vissza. Csak „papperből'’ ennél kevesebbel, sokkalta kevesebbel is beérném. Nekem az a fontos, ami a papíron van: a szövegük, az üzenetük, az „informésn".

Bezzeg meg is látszik a lakásukon, hogy a könyvet csak üres formaként tisztelik. Én ott főleg csak látszat-könyveket láttam. A hálószobájukban például kilenc ilyen látszat-könyv van. Abból három könyv tulajdonképpen egy könyvrakásnak álcázott fiókos díszdoboz, a másik három-három könyv pedig a két éjjeliszekrényen a két éjjelilámpa tartója, talapzata. Ezeken kívül alig láttam egy-két könyvet mutatóba. Lehet, hogy néha a könyvtárból kölcsönöznek ki egy-két könyvet. A sógorom telente ráérhet, olvashat, ha akar, de hogy a húgom mikor ér rá annyira, hogy olvasson is, azt nem derítettem ló.

Másnap reggel tehát elgyalogoltam az antikváriumba, jelentkeztem, hogy itt vagyok, eljöttem a könyvekért, s hogy sajnos csak egyedül jöttem, a húgom nem ér rá. Meg hogy vásárlás előtt a tegnap kiválogatott könyveket még egyszer át kellene néznem, átválogatnom. Jobb is, hogy egyedül mentem az antikváriumba, mert a húgom addig rágta volna a nyakamat méricskélés, elbírálás, többszöri újbóli kiválogatás közben, hogy nem tudom, hogy végződött volna a vásárlás, így pedig hatvan dollárért hazavittem egy kartondoboz könyvet, mint említettem volt, kézben. Hol elöl a hasamon, hol meg a jobb vagy a bal vállamon cipeltem rakományomat. Mondogatták is a vendéglátóim, hogy majd egyszer szívesen megnéznék, mi mindent vettem hatvan dollárért, de arra igazán se ők, se én sosem értünk rá. Nem is érdekelte őket annyira. A sógoromnak egyszer elmondtam néhány szóban, milyen jellegű könyveket vettem, s komolyan, elismerően bólintott, hogy ezek komoly könyvek, s ezekben tényleg inkább információ van, mint badarság vagy valami csupán szórakoztató.

„Nem potyára kérdezte tőled az antikvárius, hogy a kolidzson tanítasz-e”, mondta még a sógorom. Megemlítette azt is, hogy ott náluk kevés ember olvas. Az a kevés is keveset olvas, ráadásul nem ilyen jellegű könyveket. Láttál-e valakit

28