Székely András Bertalan (szerk.): A muravidéki és rábavidéki kortárs szlovén irodalom antológiája (Budapest - Szentgotthárd, 2006)
Just, Franci: A kortárs szlovén irodalom a Muravidéken és a Rábavidéken
témáiban az aktuális társadalmi és filozófiai-kulturális kérdéseket tárja elénk, amelyek a mai értelmiséget foglalkoztatják, érintik. Kuhar Drago (1954—1979) költő és író, úgy a születési évével, mint a magányos irodalmi útjával, a muravidéki írók második és a harmadik korosztálya köztes tagjának tekinthető. Az előzővel a modernista költői stílusa, az utóbbival pedig elsősorban irodalmi kibontakozásának ideje köti össze. 1990-1997 között jelentek meg a verseskötetei (Kolobarjenje, Prekmurijana, Besedijana) és két regénye (Karantanovci, Prekmurske zgodbe). Regényeiben a szlovén és a muravidéki történelem néhány fájdalmas eseményét örökítette meg. A költészetében pedig kifejezetten hermetikus és esszéisztikus. Költői vallomásának középpontja maga a Szó, amelyet nagy kezdőbetűvel ír, és amelyet mágikus, jóslati erőnek tart. A modernizmus örököseként értelmezhető a költészete is. Verseiben nem úgy rendezi el a szavait mint a „lettrista” vagy a vizuális költő, hanem a költői habitusát, „techné”-jét az új szavak és szókapcsolatok alkotásában, létrehozásában valósítja meg. A szóalkotás folyamatában az új szavainak megnöveli a hangzási és kifejezési erejét, és így kap hangsúlyt a költészetének alapvető intenciója, amely szerint a költői szó az eredeti mágikus Szóhoz vezetheti vissza az olvasót, amely még magába foglalta a világ teljességét, egyetemességét, amelybe még nem tört be a logosz és a ráció. 6.3 A posztmodernhez vezető úton A 80-as évek elején jelent meg a Kot slutnja radovedno (Mint a kiváncsi sejtelem) című közös antológia, amelyet három költő verseiből szerkesztettek, mindhárom költő a fiatal muravidéki költők korosztályához tartozott. Az antológia szerzői voltak: Perger Valerija (1958), Lainšček Feri (1959) és Vincetič Milan (1957). Perger nem folytatta az irodalmi pályafutását, néhány versének irodalmi folyóiratokban való megjelenése után szociolingvisztikai kutatásokkal kezdett el foglalkozni. Lainšček és Vincetič hűségesek maradtak a belső irodalmi imperatívuszukhoz, és ismert és elismert utat jártak be már eddig is a kortárs szlovén irodalomban. Lainšček elbeszélő prózája a szlovén próza legelismertebb részéhez tartozik, ugyanúgy, mint Vincetič költészete, amely a szlovén költészet Parnasszusának a részévé vált. Mindkét alkotó irodalmi eredményeire felfigyelt a szélesebb olvasóközönség: a Preseren-díjasok közé kerültek, amely Szlovéniában magas irodalmi és kulturális nívódíjnak számít. Lainšček Feri, mint író, költő, drámaíró, az ifjúsági és gyermekirodalom jeles képviselője, irodalmi opusát az úgynevezett A- és B-programba sorolja be. Az A-programjába a legigényesebb irodalom-esztétikai művei tartoznak, amelyek az elbeszélő prózához sorolhatók, és három nagyobb témával foglalkozik bennük: az emberi identitással, a kollektív tudatalattival és a szerelem tematikájával. Habár az említett témák sokszor erősen fedik egymást, mégis elmondható, hogy az identitás-kérdéseket (nemzeti, személyes, szakmabeli...) legtöbbször a kezdeti prózai műveinek főhősei teszik fel, főleg akkor, amikor a történelmi vagy társadalmi-civilizációs válságok az ő sorsukra és léthelyzetükre is rányomják a bélyegüket. A 90-es évek második felében, amikor pontosabban megismerte C. G. Jung pszichológiai tanítását, Lainšček irodalmilag kezdte el „kutatni” az 24
