Székely András Bertalan (szerk.): A muravidéki és rábavidéki kortárs szlovén irodalom antológiája (Budapest - Szentgotthárd, 2006)
Dráma - Roš, Milivoj Miki: Jézus katapultja (regényrészlet)
ROŠ, Milivoj Miki JÉZUS KATAPULTJA (regényrészlet) Valamikor Gabriel Gutman lelkész is volt fiatal. A fiatalkori kibontakozásának az idején az álmai más utakat jártak be, mint most felnőtt korában. Ezek az álmai elvitték a mennyországba, és elvitték a pokolba is. Ezeken az utazásokon, amelyek egészen a pokolig vezették, rettenetesen boldog volt, és a pokolban sem vált sokkal boldogtalanabbá. Pokolian boldog volt. Amikor a pokolban járt, azt gondolta, hogy azért kell ott járnia, mivel ő a megfigyelő. A mennyország látogatása, pedig azért volt fontos számára, hogy megismerje az ott lakókat. Tulajdonképpen Gabriel Gutman valamikor boldog ember volt. Amikor a pokolban járt, általában az elhunyt édesapjával beszélgetett, legtöbbször az eltévedtek kórusában látta meg őt. A pokol, ahova álmaiban belépett, nem volt az a tüzes katlanszerű hely, amely teli lett volna tömve az ördögök segédeivel és a bűnös lelkek hóhéraival A pokolban a fojtó levegő és az állatok széteső tetemei trónoltak. Apja pokolbeli társait többnyire a könyvespolcokról ismerte már ifjú korában. Jean Paul Sartre lépésről lépésre szenvedve vitte a saját ketrecét, amelyben még egy nagyobb légy is volt. Salvador Dalit a szétfolyt órai mellett alig lehetett felismerni. De Sade márkit a végtelenségig harapdálta egy fogakkal teli női ágyék, amely a süllyedő talajból nőtt ki. Édesapját a legtöbbször Poncius Pilátus társaságában látta. Mindkettőjüknek eltorzult az arca a huzakodás súlyától. Pilátus nem bírta felemelni a keresztet, amely egyre jobban a végtelenségbe tágult, az apja kezei pedig nem győzték olyan gyorsasággal üríteni azokat a zsákokat, amelyeknek pattogtak a varrataik. Ezek a zsákok egyre jobban telítődtek Gabriel ifjúkori emlékeivel, minél gyorsabban üresítette őket az apja. Édesanyjával sosem találkozott a pokolban. Amikor ezeket a szerencsétlen alakokat látta, valamilyen furcsa pokolbeli szerencse környékezte meg. Mennyire igazam volt! Az álmai gratuláltak neki, majd folytatta győzelemmel teli útját az elesettek birodalmában. Édesapját a látogatásai során általában megkérdezte a közös elhatározásaikról, amelyek ezeken az utakon kegyetlenül és a végsőkig eltávolították őket egymástól. Gábrielt az apja meg sem nézte, hiszen nem is ért rá, annyira nagy lendülettel ürítette azt a nagy zsákot, ahova újra és újra visszatért mindaz, amit kirakott belőle. így mellékesen mondva, mindig újra telítődött. Friedrich Nietzsche nem hagyta abba a keresztvetést, és egyszerre öt imát mondott. Ugyanúgy vezetett az útja a mennyországba is, mint a pokolba. A mennyországot, amelynek vanília íze volt, egészen más élvezettel élte meg. A mennyországba Gábrielt őrangyala kísérte el. Már fiatalon kisajátította. A szárnyai alatt rejtőzve jutott el a mennyországban mindig arra a helyre, ahol a mennyben élőkkel akart találkozni. A látogatásai 138
