Székely András Bertalan (szerk.): A muravidéki és rábavidéki kortárs szlovén irodalom antológiája (Budapest - Szentgotthárd, 2006)
Dráma - Paušič, Olga: Az árulók (ifjúsági regényrészlet)
Tonének ez az ötlet már előre gyerekesnek tűnt.- Mit is nézzünk meg ott? A hatodikos lányokat?- Miért is ne? Semmivel sem rosszabbak, mint a nyolcadikos lányok! - Janko hülyén nevetgélt a telefonkagylóba.- Okosabb dolgokkal szeretnék foglalkozni! Keressél valaki mást!- Hé, várjál csak! - Janko már kiabált.- Etike miatt nem fogsz rám haragudni? Nem én vagyok a bűnös. - Erősen hangsúlyozta azt az ÉNt, s ezzel töltötte meg Tone fülét.- Ki az áruló akkor?- Elmondom, ha velem jössz. Találkozunk az iskolában, jó? Motorkerékpárral gyere, hogy aztán haza is hozzál! - Es Janko letette a telefont, de úgy, hogy Tonének a torkában akadt a szó. No, érdekes! Mintha a taxisofőrje volna. De a kíváncsiság forró magva el volt vetve már. Elszáradt volna, ha háromkor nem mehetett volna az iskolába. Pinki húzogatta a nadrágszárát, hogy valamit adjon neki az asztalról. Már előre hálás volt neki ezért, a nagy barna szemeivel simogatni valók volt. Egy nagydarab pecsenyét vágott neki, amelyet tüstént meg is evett, még mielőtt felhúzta volna a cipőjét, hogy elhúzzon otthonról.- Pinki, a helyedre! Most nem jöhetsz el velem! - mondta szigorúan. A kutyája szemben ült vele, és élesen figyelte őt. - Az iskolába megyek. Mennem kell az iskolába. - Ezt megértette. Minden reggel erről beszélgettek. És megnyugodva elosont a saját sarkáig, így elindulhatott. Anyjának nem akarta elmondani az útitervét, ezért a motorkerékpárját eltolta egy jó szakaszon úgy, hogy nem gyújtotta be. Anyja műhelyében éppen kuncsaftok voltak, így ő velük volt elfoglalva, és nem is figyelt rá. A város fölé ragacsos köd ereszkedett. A hideg idő nem volt kellemes a motorozáshoz. De a motorkerékpár nélkül SEMMIT sem ért az egész, nem tűnt volna fel. Ezért inkább tűrte az egészet, mint hogy gyalogoljon. Hármasmalomból Lendva elővárosába a főútvonalról érkezett. A régi városrész előtt várakozott a járművek hosszú sora, mivel a Črnec patak hídját megint javították. A várakozók sora mellett hajtott el, és kikerülte a dübörgő és pufogó munkagépeket is. A gépkocsivezetők mérgesen néztek rá vagy éppen irigyelték, mivel a motorkerékpárjával most többet elérhet, mint ők az autóikkal. Az út, csúszós volt. Csökkentette a sebességet. Úgy tűnt neki, mintha a köd egyre tejszínűbb volna. Az út közepén levő csíkot is alig látta. A szőlőhegyet, a Szent Katalin templomot és a várat nem ismerte fel, hiszen elvesztek a nagy fehérségben. Csak a Lipa Szálloda volt látható a kivilágítása miatt, s úgy tűnt, mint egy meleg üdvözlet azoknak, akik ezen az oldalon próbálkoztak bejutni Lendvára. A szálloda előtti feldíszített nagy fenyőfa olyan volt, mint egy csoda. Egyformán csillogtak rajta az égők. A közeledő ünnepekre gondolt, különösen a tizenkét napos szünidőnek örült, amely december huszonnegyedikétől egészen január ötödikéig fog tartani. Nem lesz iskola, nem lesznek a kibírhatatlan osztálytársak és a nyűgös tanárok. Szabadság! Most már megérkezett a városba. Atrobogott a Ledava fölötti hídon és balra kanyarodott az iskolához. Ki volt világítva, mintha délutáni tanítás lett volna benne. Tudta, hogy csak a takarítónők világítanak, a tornateremben pedig a sportolás és a táncgyakor134
