Soós Mihály (szerk.): A magyar kultúra őrzői a Muravidéken (Lendva, 2019)
Előszó
ELŐSZŐ A rohanó világunkban mindig jó egy kicsit megállni, és időt szakítani magunkra, amikor elgondolkodhatunk a múltunkról, a jelenünkről és a jövőnkről. Erre a legalkalmasabbak a születésnapok, különösen, amikor negyed évszázadról beszélhetünk. A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet a muravidéki magyar emberekkel karöltve már negyed évszázada őrzője a magyar kultúrának a vidékünkön. Egy összekötő kapocs a különböző egyesületek, csoportok, társulatok és intézmények között. Már a kezdet kezdetén világos elképzelésekkel, célkitűzésekkel vágtak neki a nagy munkának, hogy mindent megtegyenek annak érdekében, hogy ez a kis közösség megmutassa, milyen felbecsülhetetlen kincsekkel rendelkezik, és ezeket meg is próbálja tartani, gyarapítani. Van mire büszkének lennünk! Van mit felmutatnunk! Van mit átadnunk az utókornak! A műkedvelő csoportjaink közül sokan már az intézet létrejötte előtt is működtek. Közösen rengeteg szebbnél szebb műsort alkottunk, és a Kárpát-medencében méltón képviseltük a Muravidéket. Ezeknek a csoportoknak az odaadó munkáját nem tudjuk elégszer meghálálni. Az a rengetegpróbatermekben töltött óra, amikor egy-egy népdalcsokor megtanulásával, begyakorlásával és pontosításával foglalkoznak a népdalkörök vagy a citerások. Az a sok izzadságcsepp, hogy egy koreográfia összeálljon, és élvezhető legyen a táncosoknak és a nézőknek egyaránt. A próbák sorozata minden kisebb-nagyobb rendezvény, vagy akár egy új színházi produkció elkészítése előtt. Minden egyes öltés, minden egyes minta hímzése a hosszú téli esték alatt. A hímes tojás batikolása, a viasz illata, vagy akár a csuhé suhogása, a meghajlított vessző ropogása. Az a sok odaadás, lemondás, kitartás csak azért, hogy a bemutatkozás után mindenki megkaphassa az áhított tapsot, vállon veregetést, dicséretet. Amikor látják és hallják az elégedett közönséget, amikor elhangzik egy-két dicsérő szó, homályba
