Göncz László: Barangolás a Muravidéken. A Muravidék magyar kötődésű települései és épített öröksége (Lendva, 2009)

Ismertebb magyar kötődésű műemlékek a Muravidék szlovénok lakta településein

84 és Szent Borbála alakját festette meg Aquila, majd a sor a fal keleti részén Szent Margittal, Szent Apollóniával és Szent Hedviggel folytatódik. A keleti ablaknyílástól balra egy püspök alakja látható, míg jobbra Szent Miklóst ábrázolták, amint aján­dékot ad egy szegény kislánynak. Az említett ablak felett a Veronika-kendő híres motívuma látható. A déli fal alsó sorában Árpád-házi Szent Erzsébet képe és a szenvedő Krisztus motívuma látható, valamint női alakok a sír körül. Ugyanazon ablakfelett a próféta alakja, jobbról pedig a freskóegyüttes nagyon fontos eleme, Aquila János önarcképe kapott helyet. Érdekességként említ­hető, hogy a festő feszülő nadrágban, rövid, csíkos kabátban, valamint olaszos jellegű cipőben és magas karimájú kalapban ábrázolta magát. Művészi címerét is fontosnak tartotta megörö­kíteni, valamint a festményegyüttes keretében - szalag formában - egy latin nyelvű szöveg is helyet kapott, amely magyarra fordítva a következőt jelenti: „Mindenszentek, imádkozzatok értem, Aquila János festőért." A déli fal jobb oldala a védőszent­nek, Szent Mártonnak jutott (egyrészt a halála, másrészt az a jelenet, amikor ébreszti a halott vitézeket). A déli templomfal bal oldalán az apostolok, míg a diadalíves fal belső oldalán remete Szent Péter, egy orosz­lánmotívum, valamint a sárkánnyal küzdő Szent György kapott helyet. És végezetül a szentély boltívén Máté apostol angyala, Lukács evangélista ökre, János evangélista sasmadara, valamint angyalok alakjai láthatók. A hat részből összeálló boltív öt mezején zsoltárszövegeket tartó angyal-párok láthatók. A 18. században a templomon barokk átalakításokat végeztek. Egye­bek mellett az épület új oltárt kapott, amelyet 1925-ben ismét felújítottak a neves szlovén építész, Jože Plečnik tervei alapján. Akkor helyezték el az új oltárra a Szent Márton-szobrot. Moravske Toplice (Morác) Az evangélikus templom, a korábbi Batthyány-kastély Gróf Batthyány Lajosnak a mai Muravidék területén is voltak birtokai. Ezek közé tartozott a mai Moravske Toplice település központjában a 19. század közepéig álló tekintélyes kastély. Az említett épület bizonyos részeit a későbbiek során fokozatosan - a Batthyány család hozzájárulásával

Next

/
Thumbnails
Contents