Göncz László: Barangolás a Muravidéken. A Muravidék magyar kötődésű települései és épített öröksége (Lendva, 2009)
A nemzetiségileg vegyesen lakott terület települései
62 N. János római katolikus vallású földbirtokos volt, aki 1876-ban telepedett le a városban. Ráth N. János 1848 júniusában önkéntesként jelentkezett a honvédseregbe. A szakirodalom feljegyzi róla, hogy részt vett a Jellačič elleni harcokban. A szabadságharc után építőiparosként is tevékenykedett, hiszen először úgy került kapcsolatba Alsólendvával, hogy 1859-ben a helybeli templom belsejét javította. Feltehetően akkor ismerkedett meg Zala György szobrászművész Rick Román tiszteletére készített síremléke született legnagyobb művészegyéniség egyetlen eredeti alkotása Lendván. Az említett temetőben pihen Gálics István is, a 20. század utolsó évtizedeinek legnagyobb muravidéki grafikusművésze. Említést kell tenni egy családi sírkertről, amelyben Ráth N. János honvédszázados földi maradványai találhatók. Az 1898-ban kiadott alsólendvai millenniumi emlékkönyv szerint Ráth leadva legrégibb temetőjének néhány sírköve