Göncz László: Barangolás a Muravidéken. A Muravidék magyar kötődésű települései és épített öröksége (Lendva, 2009)

A nemzetiségileg vegyesen lakott terület települései

19 A 18. száazd végén építtetett Szent Jakab-temp­­lom a 20. század hatvanas éveiben „megtoldott" harangtoronnyal lendvai Magyar Nemzetiségi Művelő­dési Intézet munkatársai, a ljubljanai Nemzetiségi Kutatóintézet munkatár­sa és más szakemberek vettek részt. A 2006-ban megnyílt helytörténeti és néprajzi gyűjteményt a település híres szülöttjéről, Dobronoki György jezsuita tanárról, a nagyszombati egyetem első rektoráról nevezték el. A kiállításokat és az enteriőröket befogadó épület a 20. század folyamán jegyzői lak, orvosi lakás volt, majd egy ideig kocsmaként üzemelt. A házat az 1940-es években a Gönc család vásárolta meg. Az épületet-a táj népi építészetének hagyományait figye­lembe véve - kódisállással kiegészítve állították helyre. Szent Jakab-templom Egy 1334-ben keletkezett össze­írás említi először Dobronakon Szent Jakab (Sancti Jacobi) templomát, ami a mostani szakrális épület legkorábbi elődjének tekinthető. Az 1669-ből származó canonica visitatio szerint a dobronaki plébániatemplom falazott, boltozott szentéllyel és sekrestyével rendelkezett, a hajója viszont geren­­dázott mennyezetű volt. A fából épült templomtorony külön állt. Atemplom az 1747-es nagy tűz következtében leégett és azt követően közel fél év­századon át egy szegényes faépület szolgálta az egyházi célokat. A mai épületet a templom és a plébánia kegyura, Esterházy (II.) Miklós herceg az egyház és a hívők segítségével építtette 1794-1796 között. Az új templom, mely 1.500 férőhellyel ren­delkezett, boltozott mennyezettel lett ellátva, a tornya viszont alacsony volt, egy magasságban volt a tetővel. Az első világháború kitörése idején fes-

Next

/
Thumbnails
Contents