Gábor Zoltán: Ápisz nyomán (Lendva, 1990)

A kínai fal árnyékában

életük formái. Csak három századdal ezelőtt vált számos adattal bizonyítható ténnyé, hogy ez a távol-keleti műveltség ősforrásként a Jang-cse-kiang partjain sarjadt; tehát az írástudás első jelei között tartható számon. Ez Chavannes, Condray, de Saussure és még sokak kutatásainak az eredményeivel is igazolható.

A legősibb kínai írásbeliség formái, az ún. trigramok és hexagramok, minden bizonnyal a mongol törzsek csomóírásából fejlődtek ki. Alakulásuk ugyan párhuzamos volt az általános anyagi kultúra fejlődésének az alap folyamatával, de olyan elkülönült egységet képviseltek, amely nem tekinthető a későbbi írásforma átmeneti alakzatának, hanem csupán egy kibontakozási mozzanat befejezett eredményének. A még ma is élő írásjegyek kiinduló pontját a piktogramokban látjuk, amelyeknek serény fölvirágzása öt ezredévvel ezelőttre tehető. A kínai írásrendszer a képírásból fejlődött a fogalomírásig, és tovább haladva a szóírásnál rögzült. Az ezután várható változások eredményeit, a szótagírás formáit és végül a hangjegyek kialakulását kénytelen volt mellőzni. De vajon miért? A beszélt nyelv döntő szerepet játszott a kezdet kezdetétől, a kínai írás alakulásától az írásrendszerük »hieroglifa« változatáig. A kínai nyelv egytagú szavakból álló, nyelv, s nem ismeri a ragozást. Minden szó maga a gyök. Minden gyök lehet: főnév, ige, melléknév. E nyelv nagyon sok homonimát, azaz azonos alakú szavat tartalmaz. Kéki Béla erről így ír: »Egyszótagú szavakból természetesen nincs korlátlan lehetősége a szóalkotásnak, ezért egy-egy szó általában több jelentésű. A kínaiak éneklő hanglejtésükkel, a kiejtés finom árnyalataival tesznek különbséget ugyanannak a hangalakú szónak többféle jelentése között. Példéul a »ma« szó négyféleképpen kiejtve mindig mást jelent. Az első hanglejtés szerint — ez nem emelkedő, nem is ereszkedő — jelentése: édesanya; a második, emelkedő lejtéssel: len; a harmadik, ereszkedő és a végén fölkapott hangsúllyal kiejtve: ló; a negyedik, ereszkedő hanglejtéssel: szidni... Ezért a kínai nyelv igen gyakran használ szinonimákat szorosan egymáshoz kapcsolva, vagyis a szavak értelmét hasonló jelentésű szavakkal világítja meg. Mintha valaki így beszélne magyarul: a profeszor tanít-magyaráz; a barátom nevet-mosolyog.«

Ami az írásjelek formáinak alakulását illeti, szemléltetésként a »fang« szót idézen, ami magyarul csónakot jelent. Az írásgyakorlat pirkadatán a kínai írnok egyszerűen a csó20