Gábor Zoltán: Ápisz nyomán (Lendva, 1990)

Varázslás

E paleolitkori, erősen naturalista ábrázolásnak a jellege gyökeresen megváltozott a neolit korban. Az emberek a föld megművelésével kezdtek foglalkozni. Az földművelő társadalom tudatában jelentkezik először a jelzéses látásmód, amely alkalmassá teszi azt a szimbólumok megalkotására. Az ilyen anaturalista vizuális átélésnek a során a természetből átvett formák sematizálódtak, és így alakultak azok a szimbolikus jelek már a neolit rabság kezdetén, amelyek a későbbi társadalmi uralkodó rétegeknek a címerévé váltak. A formavariációkon kívül az írás rendeltetése is változott az új társadalmi viszonyok folytán. Tudjuk, hogy a legrégibb korokban az írás nem a »szépirodalmat« szolgálta, hanem a mitológiai hagyományok ápolásának volt az eszköze.

Bizonyára az új kőkorszak során, a társadalmi közérdek fölbomlása eredményeként jött létre az a lélaktani alkat,

13

Rováspálca