Horváth Károly: Vőfélykönyv Zalából és Mura-vidékről (Zalaegerszeg, 1994)
III. Vacsora
2. Amilyen ételeket eddig behoztam, Azért a konyhában nagyon megdolgoztam. A kóstolgatás tudományára is szert tettem, Persze, a szakácsnőket is jól megölelgettem. Most, amikor a kása volt a soron, Egyszercsak fölkiált a sógorasszony. Szegény lélek, amikor a kását kevergette, Az kifröccsent és a kezét szörnyen megégette. Most nézte a sebét az egyik pajtása, S azt mondta, nem forr az be hamarjába. Legyünk hát szegénynek segítségére, Gyűjtsünk egy kis pénzt a költségeire! Minden ember nyissa ki a bukszáját, Vegye ki belőle húszasát, százasát! Násznagy uram is veszi a bankóját, Hogy ki ne átkozzák hasából a kását. 3. Vígságunkat búsítja egy szomorú eset, A nagy sürgés-forgásban egy kis baj esett. Ahogy a szakácsné a kását keverte, Ráfröccsent belőle a keze fejére. Le van forrázva szegénynek a karja, Szörnyű sebeit kendővel takarja. Sírdogál szegényke, bánat nézni rája, Menni kéne kenőcsért a patikába. De a gyógyszertárban uraim pénz kell, Ezért közlöm a kérést kelmétekkel, Adjon hát mindenki, amennyit bír zsebe, Had'd-gyógyuljon meg a szakácsnő keze! 4. Szomorú hírt hozok mostan a konyhából, Szegény szakácsnénak jutott ki a gyászból. 64
