Horváth Károly: Vőfélykönyv Zalából és Mura-vidékről (Zalaegerszeg, 1994)
III. Vacsora
Adjon neki az Isten máskor is egy kis bort, Részegen az urán nem tudja elverni a port. 5. Mikor Noé apánk Isten parancsára A vízözön elől elfutott a bárkára, Állatból, növényből magával egyet vitt, Hogy ne nélkülözzön a vész után semmit. Ám, legbölcsebben mégis csak azt tette, Hogy a szőlőtőkét ki nem felejtette. Neki köszönhetjük, hogy a bort ismerjük, Amelyből erőnket, s kedvünket szerezzük. Rajta hát vendégeim, töltsünk a pohárba, Igyunk Noé apánk emlékére máma! Hogy ma szőlő terem, neki legyen hála, Neki köszönhető szívünk vigassága. Igyunk rája! III/6/j. A BORT HORDÓ KÖSZÖNTŐJE 1. Kedves vendégeink! Nem tudom, mi van magukkal, oly kevésszer hívtak, Pedig Marócon eddig már ötször is ittak. Igyanak csak vendégeim, van még a hordóban, Tehetségem szerint járogatok a korsóval. Ha engem nem látnak, legyen azért víg kedvük, Ha mégis szomjaznak, vakarják a fülük! 2. Áldott legyen a szőlőtőke, mely a bort termi, A szorgos gazda leszüreteli, kezeli. A jó vendégeinek általam beküldi, ígérem, hogy a kancsó sosem ürül ki. 59
