Horváth Károly: Vőfélykönyv Zalából és Mura-vidékről (Zalaegerszeg, 1994)

III. Vacsora

Nincs, ki édes csókkal drágájának mondja.

De boldog is lehet, ha van hű felesége,

Mert az ilyen asszony a ház gyöngye, fénye.

Víg öröm és áldás száll vele a házra,

Kivirágzik náluk a boldogság fája.

Csak az a baj, hogy az ilyen asszony ritka,

Ezért tudom, sok nő száll ellenem síkra. Vitatkozhat velem száz asszony, vagy száz lány, Kimondom, sok asszony rosszabb, mint a sárkány. Dühös, mint a pulyka, kerepel a nyelve,

Jaj, annak a férjnek, ki ilyennel van verve.

Duzzog, dörmög, pöröl, savanyú az arca,

Olyan, mint a ma szakasztott vadalma.

Na, aki ilyet kap, megverte az Isten,

Egy jó asszonynak a földön párja nincsen.

Többet nem szólok, mert sokat eltalálok,

Éppen azért, most a dolgomhoz látok.

III/6/c. A SZAKÁCSNŐKRŐL

Halljunk szót uraim!

Úgy zsibongnak a szakácsnők, mint ludak az ólban,

Azt mondják, igyunk komámasszony, van még a hordóban! Egynek, kettőnek már annyira megártott,

Az ágy helyett a tűzhelyre is fölmászott.

Mégis ők a vendégektől sok bort kapnak,

Nekem meg még egy pohárral sem adnak.

53